Az idős asszony szemei mélyen a távolba révedtek, miközben a szél halk susogása körbeölelte őket. A Main Coon macska tisztelettudóan szemlélte a körülöttük lévő világot, mintha ő is érezné az idő csendes sodrását. A lámpás fénye megtört a bokrok között, szelíd ragyogása átölelte az asszony arcát, melynek vonásai sok élet bölcsességét hordozták magukban. Az idő megállt ebben a pillanatban, és a természet ölében megbújó két lélek összhangja átjárta a levegőt, varázslatot szőve a kék és fehér virágok között. Talán ez volt az az időtlenség, ami a képbe zárt pillanatot oly különlegessé tette, melyet csak azok érezhettek, akiknek sikerült megállniuk egy percre, hogy megcsodálják a természet csendes szépségét és az idő múlásának lüktetését.
Egy kép, egy történet – 2025.10.13.
Volt egyszer egy fiú, akit Elian-nak hívtak, és aki a Sivatag Peremén élt, ahol a homok találkozott az éggel. Elian nem volt különleges – legalábbis ő így gondolta. De volt valami, amit senki más nem tudott: amikor beszélt, a szavai
