„Egy vihar közeledett felénk, a déli óceánokról, hatalmas erejével, sötét fellegeivel. A lég már tele volt az ő energiájával; még az acélos, hideg óceáni levegő is megremegett előtte. A hajó, mint egy parányi pont az óriási, dühöngő óceánon, készült szembenézni ezzel a természet erejével.”
Herman Melville, Moby Dick
A Mesefa levelei lágyan susogtak a tavaszi szélben. Balázs a fa tövében ült, és a levelek közül halk nevetés hallatszott. – Ma egy különleges álmodozóról mesélek neked – mondta a Mesefa. – Egy kis malacról, aki hitt abban, hogy bármit
Egy esős reggelen Lili a kert végében játszott. A csizmája cuppogott a sárban, a kabátján apró vízcseppek csillogtak, és minden egyes esőcsepp úgy pattant le róla, mintha kuncogna. Szerette az esőt. Olyankor az egész világ illatosabbnak, színesebbnek tűnt. Ahogy körbeforgott,
A Mesefa lombjai között halk esti szellő zizegett. Balázs csendben ült alatta, amikor a fa mély, suttogó hangon megszólalt: – Ma egy kis lény történetét mesélem el, aki az éjszaka barátja, de a szíve tele van fénnyel. Egy régi erdő
