A kíváncsi kis bogár
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kócos, bohókás kutyus, aki Cézár névre hallgatott. Cézár szőre puha volt, mint a vattacukor, szeme pedig olyan kerek és fényes, mint a tavaszi égbolt. Szeretett a napfényben heverészni, és békésen nézte, ahogy a levelek a fákról lassan a földre hullanak.
Egy napon, Cézár egy csendes zugot talált az erdő mélyén, ahol a nap sugarai átszűrődtek az őszi lombkoronán, és aranyló fénnyel borították be a kis tisztást. Éppen szundítani készült, amikor érzékeny orrára hirtelen furcsa bizsergést érzett. Egy kis bogár, Barnabás a neve, találta meg otthonát Cézár puha orrszőrén.
Barnabás egy életvidám kis bogár volt, aki minden nap új kalandot keresett. Cézár, noha meglepetten kapta fel a fejét, nem volt mérges. Kíváncsi szemmel figyelte, ahogy Barnabás fel és alá sétál az orrán, mintha csak hegyeket és völgyeket hódítana meg.
„A te kis lábacskáid mennyi új történetet mesélnek!” – gondolta Cézár, és együttműködően mozdulatlanul maradt, hogy a kis bogár felfedezőútja zavartalan legyen. Együtt töltötték az egész délutánt; Cézár a napsütést élvezte, Barnabás pedig Cézár hatalmas orráról indult újabb izgalmas kalandokra.
Ahogy az este beköszöntött, Barnabás visszarepült a kis falevélre, amit otthonnak hívott. Cézár pedig, boldogan és egy kis új baráttal gazdagabban, álomba merült a csillagok alatt, hálás szívvel a nap minden apró öröméért. És bár másnap új kalandok vártak rájuk, a kutyus és a kis bogár barátsága örökké tartó emlékké vált ezen a varázslatos őszi napon.