„Amikor az első baba nevetett először, a nevetése széttört ezer darabra, és ezek a darabok mind ugrálni kezdtek, és így születtek a tündérek. És most minden alkalommal, amikor egy új baba először nevet, egy tündér születik. Tehát kell lennie egy tündérnek minden gyermeknek. Leginkább persze azoknak a gyermekeknek, akik hinni tudnak bennük, és néha egy hosszú ideig tartó betegség után még a nagyobbak is újra kezdik őket látni.”
J.M. Barrie „Peter Pan”

Csillagászati tavasz: Március 20., a fény és az egyensúly ünnepe
Március 20-a az év egyik legfontosabb fordulópontja. Miközben a Boldogság Világnapját ünnepeljük, a fejünk felett a kozmosz is hatalmasat vált: beköszönt a csillagászati tavasz. Ez az a pillanat, amikor a természet végérvényesen búcsút int a téli álomnak, és a fény

