Mici, Tökmag és Bolyhos a menedékhelyen összebújva ülnek, szemükben a múlt sötét árnyai. A tűz pusztítása után találtak ide, és most a bizonytalanság és veszteség terhe nyomja lelküket. A menedékhely idegen emberei kedvességgel fogadták őket, és ez a kis fény a sötétség közepette reménysugarat nyújt nekik.
De a hegek még mindig ott vannak. A tűz emlékei, amelyek megégették a bundájukat és a lelküket, nem hagyják őket nyugodni. Mici néha még éjszaka is felriad, a lángok és a füst szörnyű képei kísértik. Tökmag a homokban ás, mintha próbálná eltemetni a rémálmokat. Bolyhos pedig a napfényben hever, szemeit lehunyva, mintha a múltat próbálná elfelejteni.
A játszótér, egy oázis a szenvedés közepette, de a háború sebei mélyek. Mici, Tökmag és Bolyhos továbbra is egymásra támaszkodnak, és a kedvesség és remény sugarai segítenek nekik túlélni a sötétséget. Talán egyszer a hegek is halványulnak, de az emlékek sosem múlnak el teljesen.
