A Nagymező utcában, ahol a pesti éjszakai élet szíve dobog, most csupán egy magányos biciklista halad végig. Egy középkorú férfi, aki a friss eső utáni napsütésben gyönyörködve tekint körbe. Az út menti épületek ablakai visszaverik a napfényt, és a macskakövek is tükrözik a világosságot, mintha csillogó gyöngyökké változtak volna.
A férfi lassú tempóban teker, élvezi a pillanat nyugalmát, amit a város ritkán kínál. Ahogy elhalad a színházak és elegáns éttermek előtt, eszébe jutnak a múlt esték, amikor barátaival nevetve járták ezt az utcát. Most azonban a színházak zárva, az éttermek üresen állnak, és csak a város zaja hallatszik távolról.
Ahogy továbbhalad, megpillant egy kávézót, amely éppen most nyitja ki kapuit az eső után. A kávé illata csábítóan terjeng az utcán, és a férfi eldönti, hogy megáll egy gyors kávéra. Leteszi biciklijét az üzlet előtt, belép, és egy ablak melletti asztalhoz ül. Ahogy kortyolgatja a kávéját, a tükrön keresztül figyeli, ahogy az élet lassan visszatér Budapest utcáira.
Miközben a város zaját hallgatja, a férfi érzi, hogy az élet, bár pillanatokra megállhat, mindig tovább halad, akárcsak ő a biciklijén ezen a kihalt, mégis élénkülő utcán. Az eső átvonult, a nap kisütött, és a város, mint mindig, tovább él.
