Egy délután Balázs a Mesefa alatt ült, és a kabátja zsebében melegítette a kezét.
– Vajon melyik állatnak van a legkülönlegesebb zsebe a világon? – gondolkodott hangosan.
A Mesefa levelei halkan susogtak, majd egy vöröses, puha levél hullott az ölébe. Amikor szétnyitotta, lassan kibomlott belőle egy új történet.
Ausztrália napfényes pusztáján élt egy apró kenguru. Alig mert kibújni a mamája erszényéből. Egy nap mégis kidugta a fejét, körbenézett, és panaszkodva szólt:
– Mama, miért kell mindig a zsebedben ülnöm? Én is szeretnék ugrálni, mint te!
Anyja mosolyogva lehajolt hozzá.
– Azért, kicsim, mert még túl apró vagy. Amikor megszülettél, olyan pici voltál, mint egy babszem. A kenguruk kicsinyei gyengén jönnek a világra, ezért az erszényünkben nőnek fel. Ez a zseb a ti otthonotok.
A kis kenguru elgondolkodott. – Tehát a zseb nem játék… hanem biztonság?
– Úgy bizony – bólintott az anyja. – Ott maradsz, amíg elég erős nem leszel ahhoz, hogy magad szökdelj.
Másnap a kicsi figyelte, ahogy a mamája hatalmas ugrásokkal haladt előre. A por csak úgy kavargott a lábai körül.
– Mama, hogy tudsz ilyen messzire ugrani?
– A mi hátsó lábaink olyanok, mint a rugók – felelte az anyja. – Erősek és rugalmasak. Egyetlen szökkenéssel akár több métert is áthidalunk. Így gyorsak vagyunk, és közben energiát is spórolunk.
A kis kenguru próbálkozott: először aprókat ugrált, aztán nagyobbat is mert. De hamar elfáradt, és visszabújt az erszénybe. Ott puha meleg várt rá, és a mama szívének dobbanása.
Este, amikor a csillagok fölragyogtak, a kicsi így szólt:
– Mama, én türelmetlen vagyok. Olyan akarok lenni, mint te!
Az anyja gyengéden megsimogatta.
– Ne félj. Eljön az időd. Mindennek megvan a maga ideje: a növekedésnek, a játéknak, a szökellésnek. Most még pihenj, erősödj, és holnap újra próbálhatod.
A kis kenguru lehunyta a szemét. Most már értette: az erszény nem teher, hanem ajándék. Egy meleg otthon, amely addig óvja, míg készen nem áll arra, hogy maga is bejárja a végtelen pusztát.
Balázs a levél végére ért, és belenézett a kabátja zsebébe.
– Igazad van, Mesefa – suttogta. – A zsebek tényleg különlegesek. És mindennek megvan a maga ideje.
A Mesefa lombjai bólogattak a szélben, mintha csak helyeselnének.
Itt a vége, fuss el véle.