Egy szeles délután Balázs a Mesefa alatt ült, és egy régi kis fémvonatot tologatott a fűben. A kerekei kattogtak, a kéménye pedig fekete volt, mintha tényleg füstölt volna.
– Vajon hogy működik egy igazi gőzmozdony? – tűnődött.
A Mesefa lombjai susogtak, és egy szürke, kormosnak tűnő levél hullott az ölébe. Balázs szétnyitotta, és a levélből lassan kibomlott egy történet.
Réges-régen, egy nagy pályaudvaron élt egy fiatal gőzmozdony. Fényes kerekei csillogtak, a kéménye büszkén magasodott. Mégis gyakran sóhajtozott.
– Bárcsak erősebb lennék! Bárcsak olyan gyors lehetnék, mint a szél!
Az öreg mozdony a szomszéd vágányról halkan pöfögött.
– Tudod, kis pajtás, a mi erőnk nem a varázslatban van. A vízben és a tűzben rejlik.
– A vízben? – csodálkozott a fiatal mozdony. – Az nem csak inni való?
– Nem bizony – kuncogott az öreg. – Amikor a vizet felforraljuk, gőzzé változik. A gőz nyomást kelt, és ez mozgatja a dugattyúkat. A dugattyúk forgatják a kerekeidet – így indulunk el.
A kis mozdony elkerekedett szemmel figyelt. Másnap kipróbálta: a kazánjába vizet töltöttek, a fűtő szenet lapátolt a tűzbe, és amikor a víz felforrt, hangos szisszenéssel indult meg a gőz. A kerekek kattogtak, és a mozdony boldogan robogott előre.
De nem telt sok idő, és elfáradt.
– Miért kell mindig újra szenet lapátolni? – panaszkodott.
– Azért – felelte az öreg mozdony –, mert a szén adja a tüzet, a tűz forralja a vizet, a víz pedig adja a gőzt. Ez a körforgás tart minket életben. Egyik sem működik a másik nélkül.
A kis mozdony ekkor megértette: a legnagyobb erő az, ha minden apró része együtt dolgozik. A víz, a tűz, a gőz, a kerekek, sőt még a fűtő és a mozdonyvezető is – mind egy közös célért.
Ettől a naptól kezdve nem vágyott már varázslatos erőre. Tudta, hogy minden zakatolás, minden pöfögés azt jelenti: a kazánban forr a víz, a szíve dobog, és ő épp viszi az utasait céljuk felé.
Balázs becsukta a levelet, és a kis játékvonatra nézett a kezében. Megpöccintette, és az gurult egyet a fűben.
– Most már értem. A gőzmozdony ereje nem titok, hanem közös munka a víz, a tűz és az emberek között.
A Mesefa lombjai halkan bólogattak, mintha csak azt mondanák: „Így igaz.”
Az igazi erő nem a varázslatban, hanem az együttműködésben és a részek összhangjában rejlik.
Itt a vége, fuss el véle.
