Az arany macska legendája
Réges-régen, amikor az emberek még jobban figyeltek a csillagok járására és a természet titkos üzeneteire, élt egy különleges macska. Nem olyan volt, mint a többi – bundája aranyként csillogott, és szemei mélyek voltak, mint az éjszaka. A falubeliek azt mondták, hogy ő maga a szerencse és a védelem szelleme, aki mindig ott tűnt fel, ahol szükség volt rá.
A macska sosem evett, sosem ivott, mégis mindig élettel teli volt. Az emberek észrevették, hogy ha valaki kedves szívvel közeledett hozzá, másnap reggel valami apró csoda történt: elveszett tárgy került elő, régóta dédelgetett álom vált valóra, vagy éppen egy betegség múlt el.
Egy napon a falu leggazdagabb embere elhatározta, hogy a macskát megszerzi magának. Szobrot készíttetett róla színaranyból és a legdrágább kristályokkal díszíttette. Azt remélte, így megőrizheti magának a szerencsét. Amikor azonban az igazi arany macska meglátta a szobrot, csak sejtelmesen mosolygott, majd eltűnt a falu szeme elől.
Az emberek szomorúan hitték, hogy elvesztették örökre, ám hamar rájöttek valamire: bár a macska már nem jelent meg testben, a csodák nem szűntek meg. Az arany szobor lett a falu emlékeztetője, hogy a szerencse nem kívülről jön, hanem belülről – a kedvességből, a türelemből, az egymás iránti szeretetből.
Azóta mindenki, aki a szobor előtt megáll, egy pillanatra úgy érzi, mintha a szíve arannyal telne meg. És ha mosollyal távozik, a csoda biztosan utoléri őt is.
