Egy aprócska szobában, ahol a függönyökön keresztül aranyló fények szűrődtek be, élt egy kis egérke, Misu. Sárga, pöttyös pizsamájában üldögélt az ágy szélén, hatalmasat ásított, és közben a talpacskái vidáman kalimpáltak a levegőben. Az ágyon, mellette, ott várta hűséges barátja, a puha plüssmackó, aki már annyi mesét és titkot hallgatott végig türelmesen, hogy lassan ő maga is úgy tűnt, mintha történetekből szőtték volna.
– Ó, micsoda nap volt ez! – sóhajtott Misu, miközben hátra dőlt a párnák közé. – Futottam a réten, kergettem a pillangókat, aztán megkóstoltam a szomszéd almáját, ami olyan édes volt, mint a méz. És tudod, Mackó, még azt is láttam, ahogy a nap sugarai apró aranyhidat festettek a patak vizére!
Mackó persze nem válaszolt, csak csendesen mosolygott a maga módján, de Misu pontosan tudta, hogy ő is hallja minden szavát.
Ahogy lassan besötétedett, Misu bebújt a takarója alá, és mackóját szorosan magához ölelte. Hallgatta, ahogy odakint a szél megzörgeti a faleveleket, és ahogy a ház csendje lassan ringatni kezdi. Szemei lassan lecsukódtak, de még utoljára megszólalt, félálomban:
– Tudod, Mackó, a mai nap igazán különleges volt. De érzem, hogy a holnap is tele lesz apró csodákkal… csak ki kell nyitnom majd a szemem, és észre kell vennem őket.
És ahogy elnyomta az álom, Misu álmában újra a réten futott, pillangókkal játszott, és érezte a nap simogató melegét. Az álmok birodalmában minden sokkal színesebb volt, és Misu tudta, hogy ez az éjszaka is új kalandokat tartogat számára.
A szobában béke és nyugalom uralkodott. A holdfény puhán simult a falakra, Misu szuszogása betöltötte a csendet, és a kis egérke álmaiban már messze járt – ott, ahol minden nap új csoda születik.
