Képzeljük el a jelenetet: sötét decemberi éjszaka, a Római Birodalom valamelyik városában. A házak örökzölddel díszítve, belül fény, vidámság, zene. Rabszolgák és urak egyaránt lakmároznak, isznak, ajándékokat cserélnek – és közben a Napisten születését ünneplik. Pontosan kétezer évvel később pedig mi is feldíszítjük a fát, becsomagoljuk az ajándékokat, és várjuk december huszonötödikét. De miért éppen ezen a napon? És mi köze van mindehhez egy betlehemi jászolban született gyermeknek? A karácsony története valójában sokkal régebbi, mint gondolnánk, és sokkal színesebb is. Ez az ünnep évezredek alatt formálódott olyanná, amilyennek ma ismerjük: rengeteg kultúra hagyománya, hite és szokása fonódott bele, és mindegyik ugyanarról szól, ha jól belegondolunk. Arról, hogy a sötétség után mindig visszatér a fény.
A téli napforduló és a fény visszatérése
Mielőtt Jézus neve egyáltalán felbukkant volna a történelemben, a december végi napok már régóta különleges jelentőséggel bírtak az emberek számára. Az ókori népek számára ugyanis a téli napforduló volt az év egyik legfontosabb pillanata. Ez az a nap, amikor a nappal a legrövidebb, az éjszaka a leghosszabb – de ettől kezdve minden nap egy kicsit több fényt hoz. A Nap visszatér, erősödik, és ezzel újra elkezd életre kelni a természet. Ez nem csupán egy csillagászati esemény volt számukra, hanem szinte vallásos jelentőségű pillanat: a reménység és az újjászületés ünnepe. A sötétség nem tarthat örökké, a fény mindig visszatér. És ezt meg kellett ünnepelni.
A skandináv népek Jul névvel illették ezt az időszakot. Hatalmas tüzeket raktak, bőséges lakomákat csaptak, és vidáman ünnepelték a tél közepét, mintegy dacot mutatva a hidegnek és a sötétségnek. Az angol Yule szó is innen ered, és máig használatos a karácsonyi időszak leírására. A kelták szintén nagy jelentőséget tulajdonítottak a napfordulónak, és ők is örökzöld ágakkal díszítették otthonaikat, szimbolizálva az életet, amely a télen is tovább él. Ezek a hagyományok mélyen beágyazódtak a kultúrákba, és bár évszázadok teltek el, sok elemük fennmaradt, csak más formában és más jelentéssel. Amikor ma karácsonyfát állítunk, vagy borostyánnal díszítjük az ajtót, valójában ezeket az ősi szokásokat éljük tovább, még ha nem is gondolunk erre tudatosan.
A római Szaturnália: a felfordult világ ünnepe
A Római Birodalomban december közepétől egészen huszonötödikéig tartott a Szaturnália, amely talán az egyik legszínesebb és legőrültebb ünnepe volt az antik világnak. Ez az időszak Saturnusnak, a mezőgazdaság és a bőség istenének volt szentelve, és ilyenkor mindenféle társadalmi szabály ideiglenesen felfüggesztődött. A rabszolgák helyet cseréltek uraikkal, ők parancsolhattak, ők kaptak ajándékot, ők lakmározhattak. Az emberek kis terrakotta figurákat ajándékoztak egymásnak, gyertyákat gyújtottak, és vidáman mulatoztak. A házakat örökzölddel díszítették – borostyánnal, magyal, fenyőágakkal –, hogy jelképezzék a termékenységet és az életet, amely a télen is kitart.
Érdekes módon ez az ajándékozási hagyomány máig velünk él, csak éppen más formában. Míg a Szaturnálián a gazdagok a szegényeket, az urak a rabszolgákat lepték meg, addig ma mi szeretteinket ajándékozzuk meg. De az alapgondolat ugyanaz: az ünnep idején adni kell, osztani kell, és kifejezni a jóindulatot. És ami talán a legérdekesebb: a Szaturnália december huszonötödikén ért véget, amikor egy másik isteni alakot ünnepeltek. Ez pedig Mithrász volt, a legyőzhetetlen Napisten, akinek születésnapját ezen a napon tartották. Mithrász kultusza rendkívül népszerű volt a római katonák körében, és az egész birodalomban elterjedt. A Nap születése, a fény visszatérése, a sötétség legyőzése – mindez december huszonötödikére esett. És ez az a pont, ahol a történet igazán érdekessé válik.
Jézus születése: bibliai történet vagy gondosan választott dátum?
Az újszövetségi evangéliumok közül kettő, Máté és Lukács meséli el Jézus születésének történetét. Eszerint Betlehemben, egy szerény istállóban jött világra a gyermek, Mária és József gondozásában. Napkeleti bölcsek csillag vezérletével érkeztek, hogy hódoljanak az újszülött előtt, és ajándékot hozzanak neki: aranyat, tömjént és mirhát. A történet megindító, és a keresztény világ központi narratívája lett. De van egy apró probléma: az evangéliumok sehol nem említik meg, hogy ez pontosan mikor történt. Nincs dátum, nincs évszám, még évszak sem igazán. A pásztorokat említő részletek inkább tavasszal vagy nyáron játszódhatnak, amikor az állatok kint legelnek az éjszaka.
Valójában Jézus születésének pontos időpontját senki nem tudja. A történészek és bibliai kutatók azt feltételezik, hogy valószínűleg nem decemberben született, és nem is a mi időszámításunk kezdetén. Keresztre feszítése valószínűleg harmincas évek elején történt, tehát születése is jóval korábbra tehető. Akkor miért ünnepeljük mégis december huszonötödikén? A válasz egyszerű és egyben zseniális: a korai kereszténység vezetői nagyon okosan választották meg ezt a dátumot. A negyedik században, amikor a kereszténység lassan államvallássá vált a Római Birodalomban, az egyház vezetői felismerték, hogy sokkal könnyebb egy már meglévő ünnepet átalakítani, mint egy teljesen újat meghonosítani. Így lett a Napisten születésnapjából Jézus, a világ világosságának születésnapja. Az átmenet gördülékeny volt, és mindenki számára érthető: a pogány fény-szimbólum egyszerűen átkeresztelődött kereszténnyé.
Hogyan lett hivatalos ünnep a karácsony?
A döntő lépést a negyedik században tették meg. Nagy Konstantin császár, aki milánói ediktumával szabaddá tette a keresztény vallás gyakorlását, elindított egy folyamatot, amely végül a kereszténység államvallássá emelkedéséhez vezetett. A niceai zsinat háromszázhuszonötben egyházpolitikai kérdésekben döntött, de a liturgikus naptárt is formálták. Végül első Gyula pápa, aki háromszázharmincas-negyvenes években volt hivatalban, szentesítette, hogy december huszonötödike legyen Jézus születésének ünnepe. Ettől kezdve hivatalosan is karácsonynak nevezték ezt a napot, és a pogány Szaturnália és a Napisten-kultusz lassan háttérbe szorult, bár elemei megmaradtak.
Érdekes módon nem minden keresztény egyház fogadta el azonnal ezt a dátumot. A keleti egyházak más hagyományokat követtek, és sokáig január hatodikát tartották fontosabbnak. Az örmény egyház például mind a mai napig január hatodikán ünnepli Jézus születését és megkeresztelkedését egyszerre. De a nyugati egyházban, amely Rómából irányította a kereszténységet, a december huszonötödiki dátum fokozatosan teljesen elfogadottá vált. Ezzel pedig egy olyan ünnep született, amely a pogány múltból táplálkozva vált kereszténnyé, és amely azóta is milliók életének része lett világszerte.
A karácsonyfa és az ajándékozás eredete
A mai karácsony talán leginkább felismerhető jelképe a feldíszített fa. De honnan jön ez a szokás? A Bibliában biztosan nem szerepel. Valójában a karácsonyfa hagyománya a germán és kelta népek örökzöld-kultuszából ered. Ezek a népek úgy hitték, hogy az örökzöld növények – a fenyő, a lucfenyő, a borostyán – különleges erővel bírnak, mert még télen is zöldek maradnak. Ezért ágakat hoztak be a házba, hogy védelmet és életet hozzanak a sötét hónapokban. Később, a tizenhatodik században már kifejezetten karácsonyfát állítottak a német protestáns családok. A legenda szerint Márton Luther, a protestáns reformáció atyja gyertyákat helyezett a fára, hogy gyermekeinek megmutassa, milyen gyönyörű a csillagos égbolt.
A tizenkilencedik században azután a karácsonyfa szokása villámgyorsan terjedt el Európában és később Amerikában is. Viktória királynő és férje, Albert herceg népszerűsítették Angliában, és hamarosan az egész világ átvette. Ma már szinte elképzelhetetlen karácsony fa nélkül. Az ajándékozás szokása pedig szintén a római Szaturnáliából ered, de keresztény értelmet kapott: Jézus Isten ajándéka az emberiségnek, ezért mi is ajándékot adunk egymásnak szeretetből. A magyar karácsony szó maga is érdekes: valószínűleg a latin incarnatio, vagyis megtestesülés szóból származik, vagy szláv gyökerű, a napforduló átlépését jelölve. Bármelyik is igaz, a lényeg ugyanaz: valami újnak a születése, a fény visszatérése.
Miért ünnepeljük ma is?
Ma a karácsony a kereszténység második legnagyobb ünnepe, csak a húsvét előzi meg fontosságban. De miért maradt fenn, miért ünnepeljük évről évre, még akkor is, ha sokan már nem vallásosak? Talán azért, mert a karácsony lényege mélyebben gyökerezik, mint bármely vallás. Ez az ünnep arról szól, hogy a sötétség után mindig jön a világosság. Arról, hogy a leghidegebb, legrövidebb napokon is van remény. Arról, hogy együtt vagyunk, szeretjük egymást, és adunk egymásnak. Ezek az üzenetek egyetemesek, és minden kultúrában megjelennek valamilyen formában. A karácsony tehát nem csupán egy vallási ünnep, hanem az emberiség közös emlékezete arról, hogy a fény mindig győz.
Így amikor idén becsomagoljuk az ajándékokat, feldíszítjük a fát, és együtt ülünk le az asztalhoz szeretteinkkel, valójában részesei vagyunk egy kétezer éves hagyománynak. Egy hagyománynak, amely pogány és keresztény, szent és profán, ősi és modern elemeket egyaránt magában hordoz. És talán éppen ez teszi olyan különlegessé: a karácsony mindannyiunké.
