Van egy finomság, amit szinte mindenki ismer: ropogós ostyalap, tetején légies tojáshab, amit sötét csokoládéréteg burkol be. Egyszerű, mégis tökéletes kombináció, ami évtizedek óta ott lapul a boltok polcain. Ma már csokis habcsókként emlegetjük, de sok ember emlékszik rá, hogy régebben egészen más néven futott. Ez a név aztán csendben eltűnt, és maga mögött hagyott egy érdekes történetet arról, hogyan változnak meg a szavak jelentései, és hogyan formálja át a társadalom azt, amit egykor természetesnek tartott.
Az édesség maga persze ártatlan: csak hab, csoki és ostya. Mégis remek példája annak, ahogy a nyelvhasználat és a kulturális érzékenység átrajzolja a hétköznapjainkat. Érdemes végigkövetni az útját, mert benne rejlik egy kis dán kulináris történet, egy csipetnyi szocialista ipartörténet, és persze az a kérdés is, hogy miért lett tabu egy olyan szó, ami korábban teljesen hétköznapian hangzott. Nézzük hát, honnan indult ez a habrózsa, és hogyan került a magyar boltok polcaira.
Északi gyökerek és ropogós ostyák
Az édességet nem mi találtuk fel. A recept valahol a tizenkilencedik század elején bukkant fel Észak-Európában, nagy valószínűséggel Dániában. Ott már korán népszerűvé vált az ostyára helyezett tojáshab, amit csokoládéval vontak be. A hab nem volt egyszerű: kemencében sütötték kissé aranybarnára, így lett belőle az a kellemes, kissé ropogós, mégis puha textúra, amit mindannyian szeretünk. A csokoládé pedig általában sötét volt, kissé kesernyés, ami jól egyensúlyozta a hab édes lágysága mellett.
Az édesség hamar elterjedt Skandináviában és Németországban is. Minden országban kicsit másként hívták, de a lényeg ugyanaz maradt: könnyű, édes, egy falatban eltűnik. Változatos ízekkel is kísérleteztek: vanília, citrom, kókusz, málna, sőt, banán és eper is előfordult. Gyakran hatos kiszerelésben árulták, műanyag dobozban, ami átlátszó volt, hogy mindenki láthassa, milyen pompás ez a kis fehér torony sötét csokoládéburokban.
Siker Abonyban
Magyarországra az édesség végül nyolcvan körül érkezett meg, pontosabban az Abonyban működő Újvilág Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szövetkezet gyártotta. A cég dán gépeket vásárolt, és elindította a termelést. Az akkori viszonyok között ez szinte luxusnak számított: kevés olyan finomság volt, ami ilyen könnyen hozzáférhető volt, mégis különlegesnek tűnt. Az édesség gyorsan népszerűvé vált, és az emberek szerették a könnyű, habos textúrát meg a csokoládés burkolatot.
A gyártó cég védjegyként használta a nevet, és reklámokkal is népszerűsítette a terméket. Az édesség gyorsan a korszak ikonikus édességévé vált. Ez az édesség egyfajta nosztalgiával is átszőtt finomság maradt: olcsó, elérhető, és mégis emlékezetes. Az 1990-es évek után is megmaradt az édesség, bár fokozatosan megváltozott körülötte minden.
Amikor a szavak súlya megváltozott
Az eredeti elnevezés a sötét csokoládé színére utalt, latin eredetű szóból származott, amely évszázadokon át semleges, leíró jelzőként szerepelt az irodalomban és a mindennapi nyelvhasználatban. Európában hasonló elnevezések terjedtek el, amelyek a csokoládé színére és az édesség puha, csókra emlékeztető formájára utaltak.
A 21. században azonban a nyelvhasználat átértékelődött. Az angolszász kultúrkörben a kifejezés történelmi asszociációi miatt egyre érzékenyebb témává vált, és fokozatosan új, semlegesebb elnevezések váltak elfogadottá. Ez a változás Európába is eljutott, ahol számos országban átnevezték a termékeket – Németországban például „csokicsók” lett az új név, máshol „habcsók” vagy hasonló megnevezések honosodtak meg.
Magyar polcokon, új köntösben
Nálunk is hasonló változás ment végbe, bár lassabban és kevésbé látványosan. A gyártó továbbra is készíti az édességet, de a névhasználat fokozatosan átalakult. A boltok polcain ma már változatos elnevezésekkel találkozhatunk: csokis habcsók, habcsók, vagy egyszerűen csak a márkanév. Különböző vélemények élnek a változásról: van, aki nosztalgiával gondol a korábbi elnevezésre, mások természetesnek tartják az átalakulást. Ami biztos, hogy maga az édesség változatlan maradt: hab, csoki és ostya, ugyanolyan finom, mint évtizedekkel ezelőtt.
Ez a történet jól mutatja, hogyan alakulnak át a szavak jelentései, és hogyan formálja a társadalmi érzékenység a hétköznapi nyelvhasználatunkat. Egy édesség neve végül talán nem is olyan fontos, mint az íz és a textúra, amit megőrzött. Az ostyás, habos, csokis finomság ma is ugyanaz, mint volt régen, és ez talán a lényeg. A nevek változnak, de a jó receptek átívelnek az időn.
