Letagadhatatlan öröm.
Volt egyszer egy fiú, akit Elian-nak hívtak, és aki a Sivatag Peremén élt, ahol a homok találkozott az éggel. Elian nem volt különleges – legalábbis ő így gondolta. De volt valami, amit senki más nem tudott: amikor beszélt, a szavai
Egy nyári este Balázs a Mesefa alatt üldögélt. A levelek halkan zizegtek, mintha suttogtak volna egymásnak. A fa mély, meleg hangon szólt: – Ma elrepítelek a tengerhez, Balázs. Ott él egy különleges barátom, aki a hullámok között énekel. Balázs mosolyogva
Vannak szavak, amelyek többet kérdeznek, mint amennyit kimondanak. A „Meddig?” ilyen szó. Rövid, halk, mégis súlyos. Ott visszhangzik minden döntés, minden küzdelem, minden várakozás mögött. – Meddig tartsak ki? – Meddig bírjam még? – Meddig várjak, reméljek, küzdjek, szeressek, dolgozzak,
