Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer két vidám és pajkos egérke, akiket mindenki csak Zizegőnek és Nyurafinak hívott. Egy régi, poros szekrény mélyén éltek, ahol hegyekben állt a sok régi ruha. Az ő kis világuk minden nap kalandokkal volt tele, és mindig találtak valami új játékszert a régi dolgok között.
Egy nap, ahogy a szekrény legmélyebb zugait kutatták, rábukkantak egy rakás régi, színes kötött zoknira. Ezek a zoknik régóta elfelejtve hevertek ott, és az idő vasfoga számos lyukat rágott beléjük. Zizegő és Nyurafi számára azonban ezek a régi zoknik igazi kincsek voltak!
A két kis egérke boldogan bújt be a lyukakba, és egy mókás bújócska játékba kezdtek. Zizegő az egyik kék-piros csíkos zokni orrába bújt be, és csak a farka vége lógott ki, míg Nyurafi egy zöld-sárga pöttyös zokni szárában rejtőzött el, és csak a nagy, szürke fülei kukucskáltak ki. Kuncogásuk betöltötte a szekrényt, ahogy egymást próbálták megtalálni.
Miközben kergetőztek és bújócskáztak, észre sem vették, hogy egyre mélyebbre ásták magukat a zoknik között. Minden egyes lyuk egy újabb izgalmas rejtekhelyet jelentett, és a szekrény régi ruhái között szaladgálva olyan érzésük volt, mintha egy varázslatos erdőben lennének.
A nap végén, amikor elfáradtak a sok játéktól, Zizegő és Nyurafi összebújtak egy különösen puha és bolyhos zokniban. A szekrény halk nyikorgása és a ruhák halk suhogása altatódalként ringatta őket álomba. Álmaikban tovább folytatódott a móka és a kaland, hiszen tudták, hogy másnap is egy újabb csodálatos nap vár rájuk a színes zoknik világában.
Így élt a két kis egérke boldogan és vidáman a régi szekrény mélyén, ahol minden nap egy újabb kalandot és mókát tartogatott számukra.
