Egy sötétkék éjszakában, a Világok Erdejének szívében, állt egy fa, amelyről legendák szóltak. Ez a fa, az Életfa, nem csupán egyszerű növény volt; minden egyes lombja és ága arany fényben ragyogott, mintha a nap maga ölelte volna körül.
Az Életfa története évszázadokkal korábbra nyúlik vissza. A legendák szerint a fa egy ősi varázslónő, Aralya szíve erejéből nőtt ki, aki az erdő minden élőlényének védelmezője volt. Aralya, miután megvédte a földet egy gonosz árnyéktól, áldozatul esett saját varázslatának. Utolsó kívánsága az volt, hogy lelkének egy része örökre maradjon, hogy továbbra is védelmezhesse az erdőt. Így lett az Életfa.
Az éj leple alatt, amikor minden elcsendesült, a fa lombjai között aranyló fények táncoltak, mintha maguk a csillagok suttognának egymásnak. Az arany fények nemcsak szépségük miatt voltak különlegesek, hanem mert gyógyító erővel bírtak. Az erdő állatai, ha megsérültek, a fa közelébe húzódtak, és a ragyogó fény gyógyította sebeiket, visszaadva erejüket.
Az Életfa körül egy különleges aura uralkodott, mely megvédte az erdőt minden rossztól. Azok, akik tiszta szívvel közeledtek hozzá, békét és megnyugvást találtak. Azonban a rossz szándékúak, akik ártani akartak az erdőnek, sosem tudták megközelíteni, mert az aranyló fény vakítóan ragyogott fel, elűzve őket.
Egy különösen sötét éjszakán, amikor a csillagok is elbújtak, egy fiatal lány, Elara tévedt az erdőbe. Szívében fájdalom és bánat ült, mert elvesztette szeretteit egy nagy háborúban. Ahogy közeledett az Életfához, érezte, hogy valami különleges történik. Az arany fények gyengéden körülölelték, és úgy tűnt, mintha suttogások érkeznének a fa lombjai közül.
Elara leült a fa tövébe, és hagyta, hogy a meleg fény átjárja lelkét. Ahogy a fény átitatta, érezte, hogy a fájdalom és a bánat lassan elmúlik, helyüket béke és remény váltja fel. A fa suttogásai elárulták neki, hogy az ő sorsa is összefonódik az erdővel, és hogy egy napon ő lesz az, aki továbbviszi Aralya örökségét, védelmezve az erdőt és annak lakóit.
Elara megértette, hogy az Életfa nem csupán egy varázslatos növény, hanem az erdő szíve, amely az élet és remény forrása. Így, az aranyló fényben fürödve, elhatározta, hogy minden erejével segíteni fogja az erdőt, hogy az örökké virágozhasson és ragyoghasson a sötétkék éjszakában, mint a remény szimbóluma.
