Ahogyan a nap sugarai megsimogatják a tájat, úgy fest a kép is, mintha a pillanat örökké tartana. Elgondolkodtató jelenet, mely megérinti a lélek legrejtettebb zugait. Számomra ez a kép arra emlékeztet, hogy néha meg kell állnunk, és csak figyelnünk kell a világ szépségét, hogy értékeljük az élet apró csodáit.
Neked mi jut eszembe erről a képről?
Mert a játék nem kor kérdése. Hanem egy döntés, hogy nem csak túlélni, hanem élni akarunk. Gyerekként minden egyszerű volt. Egy bottal varázsolni lehetett, egy kanapéval űrhajózni, és egy pohár málnaszörppel megmenteni a világot. Aztán… felnövünk. Kötelességek, elvárások, számlák. És
Volt egyszer egy tó, amelyet csak azok ismertek, akik elég türelmesek voltak, hogy eltévedjenek. Nem szerepelt térképeken, nem vezetett hozzá aszfaltút – csak egy keskeny ösvény a mezőkön át, amit a vadvirágok minden tavasszal újra és újra benőttek. A tó
Egy forró nyári napon Balázs a Mesefa árnyékában heverészett. A távolból mély motorzúgás hallatszott, ahogy egy nehéz jármű lassan gurult el az utca végén. Balázs felült, és csak ennyit mondott: – Vajon mit cipel? A Mesefa ekkor susogni kezdett, és
© Minden jog fenntartva! design-ninja.agency
