Valahol messze, ahol az emberi láb ritkán jár, létezett egy titokzatos erdő, amelyet az idők kezdete óta csak „Elvarázsolt Erdőnek” neveztek. Ebben az erdőben a fák törzse mélykék volt, a levelek pedig ezüstösen csillogtak a holdfényben. Az erdő különleges tulajdonsága az volt, hogy itt az idő nem úgy folyt, mint máshol. Egy perc alatt évtizedek telhettek el, vagy éppen ellenkezőleg, egy egész nap alig volt több egy pillanatnál.
Az Elvarázsolt Erdőben élt egy bölcs öreg tölgy, akit mindenki csak Bölcs Tölgynek hívott. A legenda szerint a fa több ezer éve nőtt már ott, és a gyökerei olyan mélyre nyúltak, hogy a föld szívéig értek. Bölcs Tölgy történeteket mesélt az arra tévedőknek az erdő régmúltjáról, varázslatos lényekről és elfeledett királyságokról.
Egy napon egy kíváncsi fiatal utazó, akit Eliasnak hívtak, érkezett az erdő szélére. Hosszú utat tett meg, és rengeteg történetet hallott az Elvarázsolt Erdőről, de senki sem tudta megmondani, mi igaz, és mi csak mese. Elias szívében égett a vágy, hogy felfedezze az ismeretlent, és találkozzon a Bölcs Tölggyel, akinek bölcsességét oly sokan dicsérték.
Ahogy Elias belépett az erdőbe, érezte, hogy a levegő megváltozik. Minden lépésénél más-más évszak követte, néhol virágzó tavasz, máshol színes őszi avar borította a talajt. Végül elérkezett a tisztásra, ahol a hatalmas, öreg tölgy állt. A fa lassan hajtotta meg ágait, mintha üdvözölte volna a látogatót.
„Üdvözöllek, Elias!” – dörmögte a Bölcs Tölgy mély, reszelős hangján. „Tudom, miért jöttél. Kíváncsi vagy az erdő titkaira, de meg kell értened, hogy némelyik titok csak akkor tárul fel, ha valóban készen állsz rájuk.”
Elias közelebb lépett, és figyelmesen hallgatta a Bölcs Tölgy szavait. „Én készen állok!” – válaszolta eltökélten. „Bármit megteszek, hogy megismerhessem az igazságot.”
Bölcs Tölgy mosolygott – ha egy fa mosolyoghat egyáltalán –, és halkan intett egy közeli virágoskert felé, amely látszólag magától kezdett kinyílni. „Ez a virágoskert nem csak egy egyszerű kert, Elias. Minden virág egy-egy emléket őriz, amely valaha ezen a földön történt. De vigyázz! Az emlékek nem mindig kellemesek, és néha a múlt árnyai veszélyt is rejthetnek.”
Elias belépett a virágoskertbe, és minden lépésénél egy-egy virág kinyílt, bemutatva egy történetet. Látta a régi idők harcosait, akik varázslatos lényekkel küzdöttek, és ősi varázslókat, akik hatalmas varázslatokat szőttek a világ védelmére. Az egyik virág története azonban különösen felkeltette figyelmét: egy fiatal lányról szólt, aki képes volt irányítani az időt, de a képessége egy veszélyes átokkal is járt.
Ahogy Elias egyre mélyebbre merült az emlékekben, hirtelen a virágok eltűntek, és egy sötét, ködös helyen találta magát. Egy árnyék jelent meg előtte, amely nem volt más, mint az időt irányító lány, aki valaha elveszett az erdőben, és most az emlékek fogságában rekedt. Eliasnak döntenie kellett: vagy megpróbál segíteni neki kiszabadulni, vagy saját maga is a múlt rabjává válhat.
