Egyszer volt, hol nem volt, élt egy kíváncsi kis nyuszi, akit Hópihének hívtak. Hópihe imádta a réteket, és különösen szerette a friss, tavaszi levegőt. Egy nap azonban különös dolog történt: a tavasz késlekedett, és a virágok nem nyíltak ki. Az erdő lakói aggódni kezdtek, mert a hideg tél tovább tartott, és a tavasz melege hiányzott az állatoknak. Hópihe elhatározta, hogy felkutatja a tavasz varázsszelét, hogy végre elhozhassa az életet az erdőbe.
Egy este Balázs a Mesefa alatt ült, és a varázslatos könyvből Hópihe történetét hallgatta. A könyv fénye körülölelte, és a mesélő hang így szólt:
“Hópihe elindult, hogy megtalálja a tavasz varázsszelét. Útja során sok különleges állattal találkozott, akik segítettek neki. Az első barátja egy okos róka volt, akit Ravasznak hívtak. Ravasz elmesélte neki, hogy a varázsszél egy titkos réten rejtőzik, és csak azok találhatják meg, akik hisznek a tavasz erejében.
Ahogy továbbhaladt, Hópihe találkozott egy vidám kis katicával, akit Pöttyösnek hívtak. Pöttyös segített neki megtalálni az ösvényt a titkos rét felé, és elmondta, hogy a varázsszél csak akkor fúj, ha valaki szívből jövő kívánságot mond.
Útközben Hópihe találkozott egy kedves vakonddal, akit Földinek hívtak. Földi elmesélte neki, hogy a varázsszél varázsa akkor tárul fel, ha valaki önzetlenül cselekszik, és másokért kívánja a tavasz érkezését.”
Végül, hosszú és kitartó út után, Hópihe megtalálta a rétet, ahol a tavasz varázsszele megfújta az első virágokat. Amikor Hópihe szívből jövő kívánságát elmondta, a rét virágba borult, és a tavasz visszatért az erdőbe. Az állatok mind hálásak voltak Hópihének, hogy elhozta nekik a tavasz varázsát.
Hópihe története megtanította Balázsnak, hogy a legnagyobb változások akkor történnek meg, amikor szívből cselekszünk másokért, és igazán hiszünk a természet varázslatában.
Itt a vége, fuss el véle, ha nem hiszed, járj utána!
