Egyszer volt, hol nem volt, élt egy csendes kis csiga, akit Csigusznak hívtak. Csigusz nem volt gyors, de nagyon figyelmes volt, és minden apró részletet észrevett maga körül. Egy nap azonban különös történetet hallott az erdő mélyén: létezik egy különleges virág, amely minden hajnalban ezüstharmatot gyűjt össze a szirmai közé. Azt mondták, hogy az ezüstharmat bátorságot és erőt ad annak, aki megtalálja, és úgy dönt, megissza azt. Csigusz elhatározta, hogy megkeresi ezt a csodás virágot.
Egy este Balázs a Mesefa alatt ült, és a varázslatos könyvből Csigusz történetét hallgatta. A könyv fénye körülölelte, és a mesélő hang így szólt:
“Csigusz lassan és türelmesen indult útnak az ezüstharmatot rejtő virág keresésére. Elsőként egy bölcs hangyával, Szorgossal találkozott, aki elmondta neki, hogy a különleges virág csak hajnalban nyílik, amikor mindenki más még alszik. ‘Az éj csendjében figyelj, mert a legnagyobb csodák akkor tárulnak elénk’ – mondta Szorgos.
Ahogy továbbhaladt, Csigusz egy kis tó partján találkozott egy békával, akit Békucinak hívtak. Békuci mesélte neki, hogy az ezüstharmatot rejtő virág csak annak mutatkozik meg, aki képes meghallani a természet halk dallamát, amikor mindenki más csak a csendet hallja.
Végül Csigusz egy hatalmas tölgyfa árnyékában megpihent, ahol egy kis tücsökkel, Cinivel találkozott. Cini figyelmeztette: ‘Ne siess, hiszen a legnagyobb kincseket csak azok találják meg, akik türelmesek és teljes szívvel hisznek abban, amit keresnek.’
Hosszú várakozás után, éppen hajnalban, Csigusz megpillantotta a virágot. Szirmai közt csillogott az ezüstharmat, amely a hajnali fényben varázslatosan ragyogott. Amikor megízlelte, bátorsággal és új erővel telt meg, de tudta, hogy a legnagyobb ajándék maga az út volt, és a barátok, akikkel találkozott.
Csigusz története megtanította Balázsnak, hogy a legnagyobb kincsek sokszor a türelmünkben és figyelmünkben rejlenek, és hogy az igaz barátság és a csendben felfedezett csodák mindig erőt adnak.
Itt a vége, fuss el véle, ha nem hiszed, járj utána!
