Egyszer volt, hol nem volt, élt egy kíváncsi kis veréb, akit Csipinek hívtak. Csipi mindig figyelte a csillagos eget, és minden éjjel arról álmodott, hogy egyszer megérintheti a csillagok fényét. Egy éjszaka azonban különös dolgot hallott: az erdő mélyén létezik egy tó, amely minden csillag fényét visszatükrözi, és amelyhez csak azok férhetnek hozzá, akik őszinte kívánsággal érkeznek. Csipi elhatározta, hogy megtalálja ezt a varázslatos tavat, hogy megpillanthassa a csillagok ragyogását közelről.
Egy este Balázs a Mesefa alatt ült, és a varázslatos könyvből Csipi történetét hallgatta. A könyv fénye körülölelte, és a mesélő hang így szólt:
“Csipi elindult, hogy megkeresse az elveszett csillagfényt tükröző tavat. Útja során találkozott egy vidám bagollyal, akit Éji Szellőnek hívtak. Éji Szellő elmondta neki, hogy a tó csak akkor mutatja meg a csillagok fényét, ha valaki elég bátor, hogy egyedül tegye meg a sötét erdei utat.
Ahogy továbbhaladt, Csipi találkozott egy fiatal nyuszival, akit Pihének hívtak. Pihe elmesélte neki, hogy a tó csak azok számára válik láthatóvá, akik hisznek a saját szívükben és a csillagok üzenetében.
Végül Csipi találkozott egy öreg teknőssel, akit Bölcsnek hívtak. Bölcs elmesélte, hogy a csillagok fénye akkor tárul fel a tó tükrében, ha valaki képes hinni abban, hogy a világ legnagyobb titkai bennünk rejlenek, nem pedig a távoli égbolton.”
Csipi végül elérte a tavat, amely olyan sima volt, mint az üveg, és ragyogott a csillagok fényében. A tó tükre visszaverte a csillagokat, mintha mind ott lennének körülötte. Csipi megértette, hogy a csillagok ragyogása nem csak az égben van, hanem minden bátor és kíváncsi szívben.
Csipi története megtanította Balázsnak, hogy a világ legszebb titkai és csodái gyakran bennünk rejlenek, és hogy a bátorság és kíváncsiság nyitja meg a legcsodálatosabb kapukat.
Itt a vége, fuss el véle, ha nem hiszed, járj utána!
