Egyszer volt, hol nem volt, élt egy különleges ló, akit Csillagfénynek hívtak. Csillagfény nem volt hétköznapi ló; ő egy mesebeli ménesből származott, ahol az éjszakai égbolt legfényesebb csillagai ajándékozták meg nevét és egy különös képességet: bárhová is ment, patáinak nyomában apró, ragyogó csillámpor maradt. Így, ha valaki a homokon vagy az erdő mélyén követte őt, úgy érezhette magát, mintha az ég alján vezetné az útja.
Egy nap, amikor a napfény átsütött az erdő fái között, Csillagfény egy elhagyatott tisztásra ért, ahol egy fiatal művész alkotott. A fiú csendesen üldögélt, kezében egy vázlatfüzettel, és egyetlen dolog kötötte le: megtalálni az ihletet, amelyet olyan régóta keresett. Az ifjú minden nap korán kelt, hogy a természet titkait megörökítse, de valahogy egyik alkotása sem volt teljes. Mindig hiányzott belőlük valami különleges – valami, ami lélekkel töltötte volna meg a képeit.
Amint Csillagfény áthaladt a tisztáson, a művész szeme sarkából észrevette őt. Hirtelen megállt a keze, és figyelni kezdett. A ló megérezte a fiú figyelmét, és méltóságteljesen letelepedett egy domb tetejére. Büszke tartásával és mély, éjszakai árnyalatú szőrével úgy festett, mintha egyenesen a csillagok közül érkezett volna.
A fiú elővette a tűfilcét és elkezdte pontonként megörökíteni Csillagfény kecses alakját. Lépésről lépésre, pontonként megformálta a ló körvonalát, ahogyan a különleges, aprólékos technikával – amit stipplingnek neveznek – lassan kirajzolta a ló izmos testét, büszke tartását és csillogó szemét. Ahogy a pontok szaporodtak a papíron, Csillagfény minden részlete életre kelt, mintha a ló maga is türelmesen várná, hogy megörökítsék titokzatos szépségét.
Az alkotás folyamata hosszú órákig tartott, de a fiú egy pillanatra sem nézett félre. Csak a pontokból építkező kép és Csillagfény maradtak a világ számára. A nap lassan lenyugodott, és az erdőt kékes árnyak borították be, amikor a fiú végre letette a tollát. Elégedetten nézte a kész művet: Csillagfény alakja ott tündökölt a papíron, minden apró pontból összerakva, épp olyan élénken és titokzatosan, mint a valódi ló.
Ahogy a fiú felnézett, Csillagfény már nem volt ott – elillant, mintha maga is csak a csillagok között lett volna otthonos. De a nyomában apró, fénylő pontok maradtak a fűszálakon, mintha azt üzené: az igazi művészet ott kezdődik, ahol a lélek megtalálja a saját csillagait.
Aznap este a művész hazatért a képpel, és soha nem felejtette el azt a különleges lovat, akinek a pontjaiból egy életre szóló történetet szőtt.
