Egyszer volt, hol nem volt, élt egy kedves kis mókus, akit Gesztenyének hívtak. Gesztenye a legvidámabb lakója volt az erdőnek, de mindig arról álmodott, hogy egyszer megtalálja a legendás Ragyogó Diót, amely állítólag képes örökre összetartani az erdő lakóit, és megvédelmezni őket minden bajtól. Egyik nap a Mesefa alatt Balázs hallgatta Gesztenye történetét, ahogy a varázskönyv mesélni kezdte.
„Gesztenye egy hideg őszi reggelen útnak indult, hogy megkeresse a Ragyogó Diót. Tudta, hogy a diót csak az találhatja meg, aki megmutatja a szívét, segít másokon, és soha nem adja fel, még a legnagyobb akadályok előtt sem.
Az első próba az együttérzés próbája volt. Útja során találkozott egy kis őzikével, aki a patak partján állt, és félt átkelni. Gesztenye odament hozzá, és elmagyarázta, hogy együtt sokkal könnyebb lesz. Kézen (vagy inkább mancsot és patát) fogva segített az őzikének biztonságosan átkelni a vízen. Amint elértek a túloldalra, a patak fölött átszivárgott egy meleg, aranyos fény, jelezve, hogy Gesztenye sikeresen teljesítette az első próbát.
A második próba a leleményesség próbája volt. Gesztenye egy sziklás hegyoldalnál találta magát, ahol egy nagy, nehéz kőtorlasz állta útját. Egy kis nyúl sírdogált a közelben, mert nem tudott átmászni a köveken. Gesztenye körbenézett, és észrevett egy régi, kidőlt fát. Gyorsan dolgozni kezdett, és a faágakból hidat épített a kövek fölé. Amikor elkészült, a nyúl boldogan szökdécselt át a hídon, és Gesztenye mosolyogva folytatta útját.
Az utolsó próba az önfeláldozás próbája volt. Az erdő legsötétebb szegletébe érve Gesztenye egy nagy madárral találkozott, aki azt mondta, hogy a Ragyogó Dió a szikla tetején található, de csak akkor érhető el, ha Gesztenye megosztja vele utolsó dióját, amit magával hozott. Gesztenye egy pillanatig sem gondolkodott, odaadta a madárnak a diót. A madár boldogan felszállt, és megmutatta neki az utat a szikla tetejére.
Ahogy Gesztenye felért a csúcsra, a Ragyogó Dió ott ragyogott előtte, csillogó aranyfénnyel betöltve az egész erdőt. Az állatok mind összegyűltek, hogy ünnepeljék Gesztenyét, aki megértette, hogy a legnagyobb kincs nem a dió, hanem a szeretet és az együttműködés, amely összetartja az erdőt.
Gesztenye története megtanította Balázsnak, hogy az együttérzés, a leleményesség és az önzetlenség a legnagyobb értékek, amelyek nemcsak másokat segítenek, hanem minket is boldogabbá tesznek.
Itt a vége, fuss el véle, ha nem hiszed, járj utána!
