Egy hideg téli éjjelen, mikor a világon mindenhol hó borította a tájat, és a karácsony fényei ragyogtak az ablakokban, a Mikulás csendesen ült a műhelyében. Puha, bársonyos vörös kabátja gyengéden omlott köré, míg hosszú, fehér szakálla a lágyan pislákoló gyertyafényben szinte csillogott. A kezében egy különleges varázsgömböt tartott – átlátszó volt, és mintha az egész világ összes lehetősége belefért volna.
Ez a gömb nem egy hétköznapi tárgy volt. A tündérek ajándékozták a Mikulásnak sok-sok évvel ezelőtt. „Ez a gömb megmutatja a világ összes vágyát és kívánságát” – mondták neki. „De csak az igazán tiszta szívűek érthetik meg, mit rejt valójában.” A Mikulás minden karácsony előtt elővette a gömböt, hogy megismerje az emberek legmélyebb álmait.
Aznap este a Mikulás szokás szerint megérintette a gömböt, és lágy mosoly ült ki az arcára. A gömb üresnek tűnt, de a Mikulás tudta, hogy nem az. Ahogy a fény megcsillant a kezében tartott gömbön, halk zene szólalt meg belőle, mintha a világ összes gyerekének nevetése visszhangzott volna benne.
„Mit kívántok idén, kedveseim?” – kérdezte a gömbtől halkan, miközben óvatosan simította meg fehér kesztyűs kezével.
A gömb hirtelen felragyogott, és apró fénycsóvák törtek elő belőle. A Mikulás látta, hogy a fények között nemcsak játékok és édességek villannak fel, hanem szeretet, melegség és a béke iránti vágy is. Egy kisgyerek mosolygó arca jelent meg a gömbön belül, aki nem ajándékot, hanem az édesapját kérte karácsonyra, aki távol volt. Egy másik gyermek azt kívánta, hogy senki ne érezze magát magányosnak az ünnepek alatt.
A Mikulás arca elkomolyodott. Tudta, hogy vannak kívánságok, amelyeket nem tud csomagba csomagolni és a szánkóján elhozni. De azt is tudta, hogy a varázsgömb nemcsak a kívánságokat mutatja meg, hanem a módját is, hogyan segíthet.
„Idén másként kell cselekednem” – mondta magának, majd felállt. Megpaskolta a gömböt, amely lassan elhalványult, és visszanyerte átlátszó külsejét. A Mikulás elővette hatalmas listáját, de most nemcsak a gyerekek nevét írta fel rá, hanem mindenkit, akinek a szívében bánat, magány vagy szomorúság lapult.
A következő napokban a Mikulás nemcsak ajándékokat készített elő, hanem különleges terveken is dolgozott. A manókkal és a tündérekkel együtt üzeneteket írtak: kis leveleket, amelyekben kedvességet, bátorítást és reményt küldtek mindenkinek, aki ezt kívánta. A gömb segített neki, hogy pontosan tudja, hova kell küldenie ezeket az üzeneteket.
Amikor eljött a karácsony éjjele, a Mikulás elindult a szánkójával. Amíg a játékokat a gyerekek zoknijába helyezte, a kedvesség apró szikráit is elhintette mindenütt, ahol szükség volt rá. Ahol egy család békét kívánt, a Mikulás apró csillámot szórt, amely melegséget hozott. Ahol magányos szívek voltak, ott halk nevetést hagyott maga után, mintha a világ minden sarkában ott lett volna egy aprócska barát.
Mikor a Mikulás visszatért a műhelyébe, a gömb ismét megjelent a kezében. Ahogy rápillantott, a korábbi ürességet most már ragyogó fények és boldog képek töltötték meg. Gyerekek és felnőttek ölelték egymást, mosolyogtak és nevetve osztoztak az ünnep örömében.
„Ez a legnagyobb ajándék” – suttogta a Mikulás, és egy pillanatra megállt, hogy elmerüljön a pillanat szépségében. Tudta, hogy a varázsgömb titka nem az ajándékokban rejlik, hanem abban, hogy az emberek szívébe visszahozta a karácsony csodáját.
És így történt, hogy a Mikulás aznap este nemcsak a gyerekek álmát, hanem a világ egészének boldogságát teljesítette. A gömb továbbra is ott pihent a műhelyében, és minden évben emlékeztette arra, hogy a legnagyobb ajándék maga a szeretet.
