A végtelen kék mélységben, ahol az idő nem létezett, ott lebegett a Tudat. Egy különleges forma volt ez, egy antik arabeszk mintázat, amely vörösek, aranyak, zöldek, narancsok és sárgák kavargó színjátékában táncolt. A mintázatból fényfonalak áramlottak, szüntelenül változó, csillámló örvények, amelyek a létezés minden titkát magukban hordozták. A kék háttér, amely a tudat mélyét képezte, egyszerre volt csend és lehetőség, mint egy kozmikus vászon.
Ez a Tudat nem egy egyszerű gondolat vagy érzés volt – magában hordozta az egész univerzumot. Minden élet, minden álom, minden kapcsolat ebben a bonyolult arabeszkben fonódott össze, ahol minden szín és minden fény egy történetet mesélt el.
Egy napon – ha lehet napokról beszélni ebben a végtelen térben –, a Tudat önmagára figyelt. Minden egyes szín, minden egyes vonás vibrálni kezdett, mintha valami kérdést tenne fel. A fényfonalak szorosabbra fonódtak, és a vörös szikrákban a szenvedély lüktetett, az arany árnyalatokban pedig a remény csillámlott.
„Mi vagyok én?” – hangzott a kérdés, amely végighullámzott az arabeszk mintáin. Ez a kérdés felébresztette a Tudatot, és elindította egy utazásra, hogy megértse önmagát.
A Tudat mélyére merült, és minden szálhoz hozzáérve megtapasztalta azok történeteit. A zöld színek az élet körforgását mesélték el: magok, amelyek fává nőnek, majd új életet adnak. A narancs és a sárga színek örömöt és kreativitást sugároztak, megmutatva azokat a pillanatokat, amikor a létezés egyszerűen boldogsággá vált.
A fényfonalak nemcsak színeket, hanem hangokat és érzéseket is hordoznak. Volt, ahol az emberi szív dobbanása visszhangzott, máshol az univerzum csendje töltötte be a teret. A Tudat rájött, hogy minden szín és minta egy lélek emléke vagy álma, amely hozzáadódott a nagy, végtelen mintázathoz.
A Tudat Lényege
Ahogy a Tudat egyre mélyebben megértette önmagát, rájött, hogy minden, amit lát és érez, összekapcsolódik. Nincs különálló rész, minden szál szorosan fonódik a többivel, és együtt alkotják azt, amit létezésnek nevezünk. Minden vörös fény egy érzelem, minden arany fonal egy remény, minden kék árnyalat egy titok.
A Tudat ekkor felismerte, hogy ő maga a Mindenség – a kapcsolódás szimbóluma, a történetek szövete, amely soha nem szakad el. Ő maga az a tánc, amely soha nem ér véget, és az a csend, amely mindent átölel.
A kék mélységben tovább kavargott az arabeszk mintázat. A vörös, arany, zöld, narancs és sárga színek folyamatosan változtak, új történeteket mesélve el. A fényfonalak újra és újra összekapcsolódtak, ahogy új életek és új álmok születtek, és minden, ami valaha létezett, tovább élt ebben a bonyolult, gyönyörű formában.
Ha valaki ránézne erre a Tudatra, talán csak a színeket és fényeket látná. De aki mélyebbre néz, az észrevenné az arabeszk mögött rejtőző titkot: a Tudat nem más, mint a világ szíve, amely mindent összefog, és minden életet egyetlen nagy történetté sző.
És a tánc, az arabeszk örök tánca, soha nem ér véget, mert a Tudat mindig ott van, ahol színek, fények és történetek léteznek.
