Egyszer volt, hol nem volt, egy gyönyörű réten élt egy apró, de különleges pillangó, akit Napsugárnak hívtak. Napsugár szárnyai aranyszínben csillogtak, mintha maga a nap simította volna végig őket. Egy napon azonban különös dolog történt: a nap hirtelen eltűnt az égről, és a rét sötétségbe borult.
Az állatok megijedtek, hiszen a nap nélkül nem nőhettek volna a virágok, és az életük nehézzé vált volna. Napsugár elhatározta, hogy megkeresi a napot, bár fogalma sem volt, hol kezdje a keresést.
Amikor Balázs a Mesefa alatt ült, a varázslatos könyv aranyló fényben ragyogott, és a mesélő hang így szólt:
Napsugár a rét legidősebb lakójához, a bölcs teknőshöz fordult segítségért. „Teknős bácsi, hol találom a napot?” – kérdezte.
A teknős lassan bólintott, majd így szólt: „A napot egy varázsos felhő zárta el. Ahhoz, hogy visszahozd, fel kell jutnod a legmagasabb hegy csúcsára, ahol a felhőt őrzik. De nem leszel egyedül. Útközben segítőkész barátokra lelsz.”
Napsugár bátran útnak indult, és hamarosan találkozott egy kis szitakötővel, aki kétségbeesetten próbált átkelni egy gyors sodrású patakon. „Segíts kérlek, Napsugár! Nem tudok egyedül átkelni!” – kérte a szitakötő.
Napsugár a szárnyaival szelíd szelet kavart, amely átrepítette a szitakötőt a patakon. Hálából a szitakötő megmutatta az utat a hegyhez vezető titkos ösvényhez.
Amikor Napsugár elérte a hegyet, egy fáradt mókust talált, aki egy hatalmas makkot próbált a fa odvába vinni. Napsugár felajánlotta a segítségét, és a szárnyaival könnyedén felemelte a makkot. A mókus boldogan elárulta, hogy a hegy tetejére vezető legkönnyebb ösvény egy rejtett barlangon keresztül halad.
Amikor Napsugár végül felért a hegy csúcsára, egy óriási, szürke felhőt talált, amely eltakarta a napot. A felhő szomorúan remegett.
„Miért zártad el a napot?” – kérdezte Napsugár.
„Azért, mert mindenki csak a napot csodálja, engem soha nem vesznek észre” – válaszolta a felhő.
Napsugár gyengéden megsimította a felhő peremét, és így szólt: „Te vagy az, aki életet adsz a földnek az esővel. A nap és te együtt teszitek gyönyörűvé a világot.”
A felhő elmosolyodott, és lassan elúszott az égről, hogy a nap újra beragyoghassa a rétet. Az állatok örömujjongásban törtek ki, és Napsugár boldogan tért vissza a rétre, tudva, hogy az összefogás és a kedvesség mindent megváltoztathat.
Napsugár története megtanította Balázsnak, hogy az együttérzés és a kedvesség nemcsak másoknak segít, hanem a világot is szebbé teszi. Néha a legnagyobb problémák egy kis odafigyeléssel oldhatók meg.
Itt a vége, fuss el véle, ha nem hiszed, járj utána!
