Egyszer volt, hol nem volt, az erdő mélyén, egy hatalmas tisztáson élt egy szorgos hangyaboly, amelyet minden állat tisztelettel figyelt. A hangyák híresek voltak arról, hogy soha nem pihennek, és mindig egymást segítik. A boly vezetője egy fiatal, lelkes hangya, nevén Koppány volt. Egy napon azonban valami különös történt. A hangyaboly közepén lévő mágikus gyöngy, amely erőt és összetartást adott a közösségnek, eltűnt.
A hangyák kétségbeestek. Hogyan dolgozhatnának együtt, ha a varázserejük megszűnt?
Balázs a Mesefa alatt ült, és a könyv selymes, zöld fénnyel világította meg a tisztást. A mesélő hang így szólt:
Koppány elhatározta, hogy kideríti, mi történt a gyönggyel. „Nem nyugodhatunk addig, amíg vissza nem szerezzük!” – mondta határozottan, és útnak indult.
Koppány először a tisztás szélére ment, ahol egy nagy, lomha sündisznó éppen egy gyümölcshéjon majszolt. „Láttad a gyöngyünket, Sün bácsi?” – kérdezte Koppány.
A sün elgondolkodott, majd így szólt: „Éjjel furcsa szél fújt a boly irányából. Lehet, hogy a gyöngyöt valami elvitte. Menj az Öreg Tölgyhöz, ő biztosan többet tud!”
Koppány a tölgyhöz ért, aki mély, dörmögő hangon köszöntötte. „Koppány, tudom, mi történt a gyönggyel. A viharos szél a patak túloldalára sodorta. De vigyázz! A patak partján egy óriási teknős őrzi most a gyöngyöt. Csak akkor adja vissza, ha bebizonyítod, hogy a boly továbbra is egységes maradhat a varázsgyöngy nélkül.”
Koppány nem félt, hanem bátran útnak indult. Átkelt a patakon, ahol valóban találkozott a nagy teknőssel.
„Miért kell a gyöngy, ha nélküle is együtt tudtok dolgozni?” – kérdezte a teknős.
Koppány ekkor elmesélte, hogy a gyöngy nem csak erőt adott, hanem emlékeztette a hangyákat arra, hogy egymásra támaszkodjanak. „De igazad van. A varázsereje a mi összefogásunkban rejlik. Ha visszaadod, bebizonyítjuk, hogy nélküle is ugyanolyan erősek lehetünk.”
A teknős elmosolyodott, és visszaadta a gyöngyöt. „Most már látom, hogy a gyöngy csak egy jelkép. Az igazi varázslat bennetek van.”
Amikor Koppány visszavitte a gyöngyöt, a boly tagjai boldogan ünnepeltek. Mindenki megértette, hogy a valódi erő a közös munkában és a hitben rejlik. A gyöngy ezután is ott maradt, de a hangyák tudták, hogy már nincs rá szükségük ahhoz, hogy egymást segítsék.
Balázs rájött, hogy az összetartás nem külső dolgokon múlik, hanem azon, hogy hiszünk egymásban és a közös célunkban. A legnagyobb erő a közösségben rejlik.
Itt a vége, fuss el véle, ha nem hiszed, járj utána!
