Egy hideg téli éjszakán, amikor a hópelyhek csendesen táncoltak az éjszakai égbolt alatt, a Mikulás arcát megörökítő csodálatos műalkotás ragyogott egy rejtett kis műhely ablakában. Ez nem egy hagyományos festmény volt. A mester, aki ezt az üvegművet készítette, a VITRAIL technika legszebb elemeit használta, hogy életre keltse a Mikulás legendáját és a hóval borított Északi-sark varázsát.
A kép középpontjában a Mikulás arca állt, amelyet aranyló és biolumineszcens vonalak kereteztek. Az arany szegélyek szinte pulzáltak, ahogy a lágy fény átszűrődött a tiszta, kék üvegen. A Mikulás szemei, mély és bölcs tekintettel, mintha minden karácsonyi álmot őriztek volna. Az orcái rózsásak voltak, szakálla hófehér és puha, mint a legfinomabb hópehely, amely az Északi-sarkon valaha is hullott. Az arca körüli kontúrok áttetsző, halvány színekben oldódtak fel, mintha a mű maga is egy álom lenne, amelyet az üveglapok fogságában tartanak.
Az üveg hátterében az Északi-sark varázslatos éjszakai tája bontakozott ki. A sötétkék és ezüstös árnyalatok a hó borította táj finom vonalait követték, ahol a távoli hegyek és hófödte fák sziluettjei sejlettek fel. A háttérben apró, csillogó hókristályok és pelyhek lebegtek, mintha egy biolumineszcens fényáram keltené őket életre. A hó finom textúrái szinte tapinthatóak voltak, ahogy a fény megcsillant rajtuk, és minden egyes kristály aprólékosan kidolgozott formában ragyogott az üvegen.
A kép ékköve a Mikulás körüli keret volt, amely aranyló sugárzásával szinte megvilágította az egész jelenetet. Az aranyszegélyek szorosan követték az üveg finoman elmosódott akvarell vonásait, és mintha a fény maga próbált volna megszökni az üvegből, hogy beborítsa a körülötte lévő világot. Az üvegmű peremein a kékes-fehéres árnyalatok harmonikusan oldódtak fel a sötétebb kék és ezüst színek között, mintha a Mikulás arca maga is az Északi-sark éjszakájának része lenne.
A Mikulás tekintete magára vonta mindenki figyelmét, aki csak rápillantott. Az üveglapon keresztül nézve úgy tűnt, mintha ő maga is figyelné az éjszakát, mintha őrizné a hópelyhek táncát és a csendes, nyugodt tájat. A háttérben feltűnt egy szán apró alakja, amelyet éppen hófödte dombok takartak, és amely talán egy hosszú éjszakai útra készült.
Az üvegmű nem csupán egy dísztárgy volt. Aki megállt előtte, azonnal érezhette a karácsony szellemét, az Északi-sark hideg, de mégis otthonos légkörét, és a Mikulás bölcsességének és szeretetének melegségét. A fény és árnyék játéka, a biolumineszcens hatások és a részletek aprólékos kidolgozottsága olyan illúziót keltettek, mintha az üveg mögött egy másik világ rejtőzne.
Ahogy a hó tovább hullott, a műhelyen kívül egy apró gyermek állt, orrát az ablakhoz nyomva. A Mikulás arcára nézett, és elmosolyodott. Nem tudta pontosan megmondani, miért, de úgy érezte, mintha a Mikulás tényleg figyelné őt az üvegen keresztül, és mintha egy ígéretet tett volna neki – hogy minden álom, minden remény és minden szeretet, amit az éjszakába suttogunk, valahol meghallgatásra talál.
A műhely csendje lassan egybeolvadt a hóesés halk zúgásával. Az üvegmű ott ragyogott, mint egy örökkévalóságba zárt karácsonyi emlék, és az Északi-sark csodája minden egyes hópihében tovább élt.
