Balázs egy szürke, esős reggelen a Mesefa alá húzódott. A fa alatt mindig otthonos melegséget érzett, még az ilyen hűvös napokon is. A varázskönyv most különösen csendesnek tűnt, mintha gondolkodna. Balázs finoman kinyitotta, és a lapok megmozdultak. Egy egészen más hang szólalt meg:
– Egyszer volt, hol nem volt, egy város, ahol minden az órák körül forgott. A tornyok, házak és boltok mind tele voltak csodás, ketyegő órákkal, amelyek minden lakó életét ritmusban tartották. A város közepén állt a Nagy Óra, amely nemcsak az időt mutatta, hanem a város szívének lüktetését is.
Egy nap azonban valami furcsa történt. A Nagy Óra hirtelen megállt, és vele együtt a város minden órája elnémult. Az emberek összegyűltek a főtéren, tanácstalanul nézve a mozdulatlan mutatókat. A város órásmestere, Idón, megvizsgálta a Nagy Órát, de csak ennyit mondott:
– A Szívfogaskerék eltört. Csak egy különleges anyaggal lehet helyrehozni, és azt a Rejtett Műhelyben találjuk meg. De oda nem vezet térkép, csak az idő érzése vezethet el.
Egy fiatal órásinas, Lázár, aki mindig is csodálta Idónt, vállalta, hogy elindul a Rejtett Műhely felkutatására. Lázár magával vitte a kedvenc zsebóráját, amely apjától maradt rá, és útra kelt.
Lázár első állomása egy elhagyatott óratorony volt, amelynek belsejében egy különös madár lakott. A madár egy régi időverset ismételgetett:
– Az idő nem csak múlik, néha megáll és mesél.
Lázár megállt, és figyelni kezdett. Ahogy a vers ütemét követve beállította a zsebóráját, az ajtó kinyílt, és egy csillogó térkép jelent meg, amely a következő állomáshoz vezetett.
A térkép egy hatalmas homokórához vezette, amelynek homokja megállt. Lázár óvatosan forgatni kezdte a homokórát, és eközben rájött, hogy minden egyes fordításnál a homok megmutatott egy emléket az időből: gyerekek nevetését, egy szüret boldog pillanatait. Lázár megértette, hogy az idő legnagyobb értéke a pillanatokban rejlik.
Végül a térkép elvezette őt a Rejtett Műhelyhez. A műhely ajtaja nehéz volt, de Lázár kinyitotta. Bent egy hatalmas, csillogó fogaskerék pihent, amely szinte pulzált az idő erejétől. Amikor megérintette, érezte, hogy ez nem csak egy fogaskerék, hanem az idő ritmusának szimbóluma.
Lázár visszatért a városba, és Idónnal együtt beillesztették a Szívfogaskereket a Nagy Órába. Amint a mutatók újra mozgásba lendültek, az emberek tapsban törtek ki, és a város élete visszatért a megszokott ritmusába.
Balázs mosolyogva csukta be a könyvet. A Mesefa ismét megmutatta, hogy az idő nem csak egy mutató a számlapon, hanem a pillanatokban, az emlékekben és az élet ritmusában rejlik.
