Egy derűs nyári reggelen Balázs a Mesefa alatt üldögélt, miközben a madarak csiripelése töltötte be a levegőt. A fa ezúttal puha, aranyszínű fényt árasztott, mintha a szeretet és a tanítás történetét akarná megosztani. Balázs kinyitotta a varázskönyvet, és egy különleges mese bontakozott ki előtte:
– Egyszer volt, hol nem volt, élt egy kedves, okos kutyus, akit Pufinak hívtak. Pufi egy csendes kis faluban lakott a gazdájával, Marival, aki imádta a kutyáját, mert mindig vidáman csóválta a farkát, és segített neki mindenben. Pufi különleges kutya volt: nagyon szerette megfigyelni a dolgokat, és mindig tanított valami újat az embereknek és az állatoknak.
Egyik reggel Mari a kertben ült, és Pufi mellette feküdt. Mari szomorú volt, mert a falusi gyerekek nem figyeltek egymásra, és sokszor veszekedtek a játékokon.
– Pufi, bárcsak meg tudnám tanítani őket arra, hogy hogyan osszák meg egymással a dolgokat – mondta Mari sóhajtva.
Pufi elgondolkodott, majd ugatott egyet, mintha azt mondaná: „Hadd próbáljam meg én!”
Mari mosolygott. – Rendben, Pufi. Menj, és tanítsd meg nekik, amit csak tudsz.
Pufi aznap elindult a faluban. Elsőként a játszótérre ment, ahol néhány gyerek a labdák miatt veszekedett. Pufi egy kicsit távolabb ült, és figyelte őket. Aztán hirtelen felugrott, és hozott egy botot.
Letette a botot a gyerekek elé, és csóválta a farkát. A gyerekek először nem értették, mit akar, de aztán Pufi futni kezdett, mintha játszani hívná őket. A gyerekek nevetve követték, és a botból hamar közös játék lett. Pufi mindenkit bevont a mókába, és senki sem veszekedett többé.
Egy másik alkalommal Pufi a piacra ment, ahol a gazdák épp az áruikat pakolták ki. Egy kisfiú véletlenül kiborította az almásládát, és a gyümölcsök szanaszét gurultak. Pufi gyorsan cselekedett: elkezdte az almákat a szájában visszahozni a ládába. A többi ember meglátta, mit csinál, és ők is segíteni kezdtek. Hamarosan minden alma a helyén volt, és a kisfiú hálásan megölelte Pufit.
Este, amikor Pufi visszatért Marihoz, a falu gyerekei és emberei is megérkeztek.
– Mari, a kutyád valami különleges – mondták. – Megtanított minket arra, hogy osszuk meg a játékainkat, és segítsünk egymásnak.
Mari megsimogatta Pufit, és azt mondta: – Tudtam, hogy Pufi képes lesz erre. Ő nemcsak egy okos kutya, hanem igazi tanító is.
Pufi boldogan feküdt le Mari lábához, és aznap este mindenki arról álmodott, hogy hogyan lehet kedvesebb és figyelmesebb másokkal – mindezt egy okos kutyus tanította meg nekik.
Balázs mosolyogva csukta be a varázskönyvet. A Mesefa ismét megmutatta, hogy a kedvesség és az együttműködés mindig jobbá teszi a világot.
