Egy szeles, őszi délután Balázs a Mesefa tövében ült, és figyelte, ahogy a levelek lassan lehullanak. A fa most sárgás fényben ragyogott, mintha a villamos csilingelő hangját utánozná. Amikor Balázs kinyitotta a varázskönyvet, a lapok között egy különleges történet kezdett kibontakozni:
– Egy nyüzsgő város közepén, ahol a villamosok nap mint nap keresztülszelték az utcákat, létezett egy egészen különleges villamos, akit Villinek hívtak. Villi nem volt olyan, mint a többi villamos. Míg azok szigorúan követték a sínpályát, Villi képes volt arra, hogy a gondolatok erejével bárhová eljusson, ahová az utasai kívánták.
Egy nap, amikor Villi a végállomáson várakozott, egy kisfiú, Dani, felszállt rá. Dani szomorúan ült le az egyik ablak melletti ülésre, és a cipőjét bámulta.
– Mi a baj, kis utas? – kérdezte Villi kedves, csilingelő hangon.
Dani először meglepődött, hogy a villamos beszél, de aztán halkan válaszolt:
– Ma van a születésnapom, de senki sem ért rá megünnepelni velem.
Villi eltűnődött, majd így szólt:
– Ne aggódj, Dani! Én megmutatom neked a világ legcsodálatosabb helyeit. Csak csukd be a szemed, és gondolj arra, hová szeretnél menni!
Dani becsukta a szemét, és azt mondta:
– Egy varázslatos helyre szeretnék eljutni, ahol mindig süt a nap, és mindenki boldog.
A következő pillanatban Villi megcsörrent, és a sínek hirtelen aranyszínűvé váltak. Az ablakon át Dani látta, ahogy a város utcái lassan eltűnnek, és egy gyönyörű, zöld mező jelenik meg helyettük. A mező közepén egy hatalmas, szivárványos hinta állt, körülötte nevető gyerekekkel.
– Ez csodálatos! – kiáltott fel Dani, miközben Villi megállt, hogy kiszállhasson játszani.
Amikor Dani jól kimozogta magát, visszaszállt a villamosra.
– Hová menjünk most? – kérdezte Villi.
– Egy helyre, ahol éjszaka van, és az ég tele van csillagokkal – válaszolta Dani izgatottan.
Villi újra elindult, és most az ablakon keresztül Dani látta, ahogy a naplemente átadja helyét a csillagokkal teli égboltnak. A villamos egy tó mellett állt meg, amelynek víztükrén a csillagok ragyogtak.
– Ez gyönyörű! – suttogta Dani, miközben a tóparton sétált, és nézte a hullámokon táncoló fényeket.
Az este végére Dani újra felszállt Villire, és boldogan így szólt:
– Köszönöm, Villi. Ez volt életem legszebb születésnapja.
Villi kedvesen csilingelt egyet.
– Az álmaid mindig eljuttatnak a legcsodásabb helyekre. Csak merj hinni bennük!
Amikor Balázs becsukta a varázskönyvet, a Mesefa susogva így szólt:
– Néha a legszebb utazásokat a képzelet szárnyán tesszük meg.
Balázs mosolyogva indult haza, és arra gondolt, hogy legközelebb ő is megálmodja, hová szeretne utazni.
