Egy hűvös őszi délután Balázs a Mesefa tövében üldögélt, miközben a fa levelei aranyszínű fényt árasztottak. A könyv lapjai megmozdultak, és egy új történet bontakozott ki előtte:
– Egy hatalmas, gesztenyefákkal teli erdőben élt egy vidám, vörös mókus, akit Mendinek hívtak. Mendi a fák lombjai között ugrándozott nap mint nap, és imádta az őszi levelek között keresgélni a legszebb terméseket. Mindene volt a természet, a friss levegő, a madarak csicsergése és a finom diók, amelyeket gondosan elrejtett télire.
Egyik reggel Mendi izgatottan pattant ki odújából, mert tudta, hogy az ősz meghozza kedvenc időtöltését: a kincskeresést. A földet vastagon borították a színes levelek, és mindenütt finom diók, mogyorók és gesztenyék bújtak meg közöttük.
– Milyen szép nap ez! – kiáltotta, miközben egy nagyobb ágra lendült.
Ahogy keresgélt, minden különleges termést gondosan elrejtett az avar alá vagy a fák kérgében, hogy később is megtalálja. Mendi azonban mindig elfelejtette, pontosan hová rejtette őket – de nem bánta, mert tudta, hogy néhány elásott magból tavasszal új fák fognak nőni.
Miközben Mendi a legnagyobb dió után kutatott, összefutott barátjával, Rozsdával, egy másik fiatal mókussal.
– Szia, Mendi! Nézd, milyen hatalmas gesztenyét találtam! – mondta Rozsda büszkén.
– Azta! Ez tényleg hatalmas! – csodálkozott Mendi. – Tudod mit? Cseréljünk! Nekem van egy különleges mogyoróm, ami mézédes!
A két mókus vidáman cserélt egymással, majd együtt folytatták az őszi kincsek gyűjtését. Útközben találkoztak egy sündisznóval, aki levelekből rakott magának egy puha fészket, és egy feketerigóval, aki vidám dallal kísérte a napot.
Ahogy a nap lassan lebukott a dombok mögött, Mendi felmászott egy vastag faágra, és végignézett az erdőn. A fák levelei aranyló fényben ragyogtak, a patak halkan csobogott, és a szél lágyan fújt végig az erdőn. Mendi elégedetten sóhajtott.
– Ez az ősz legszebb része – gondolta. – A barátok, az erdő, és az a sok apró kincs, amit nap mint nap felfedezhetünk.
Amikor Balázs becsukta a varázskönyvet, a Mesefa lágyan susogva így szólt:
– Az élet szépsége az apró örömökben rejlik: egy barát mosolyában, a színes levelek táncában és a természet ajándékaiban.
Balázs elmosolyodott, és elhatározta, hogy másnap ő is elindul egy kis őszi felfedezőútra, hogy megtalálja a saját apró kincseit a természetben.