Egy csillagos nyári estén Balázs a Mesefa tövében üldögélt, és az égboltot figyelte. A könyv lapjai ezüstösen fénylettek, ahogy egy új történet kezdett kibontakozni előtte:
– Magasan az égbolt felett, ahol a csillagok táncot járnak, húzódik egy fényes, ragyogó ösvény, amit Tejútnak neveznek. Senki sem tudja pontosan, hogyan keletkezett, de az ősi legendák szerint egy különleges kis csillag, Luma indult útnak, hogy megismerje a világot.
Luma nem volt olyan nagy és fényes, mint a többi csillag, mégis hatalmas kíváncsiság égett benne. Egy nap elhatározta, hogy felfedezi az égbolt titkait. Elhagyta megszokott helyét, és egyedül indult el a sötét éjszakában.
Először egy hatalmas bolygó mellett suhant el, amely kék és zöld színekben pompázott.
– Ki vagy te? – kérdezte Luma.
– Én vagyok a Föld – felelte a bolygó barátságosan. – Itt élnek az emberek, az állatok és a növények. Mindennap a Nap sugarai melegítenek, és éjjel a csillagok fénye világít nekünk.
Luma csodálattal nézte a Földet, majd továbbsuhant az univerzum végtelenjében. Útja során találkozott egy üstökössel, aki sebesen szelte át az eget.
– Hová sietsz? – kérdezte Luma.
– Mindig úton vagyok – felelte az üstökös. – Ragyogó csóvám mutatja az utat az univerzum vándorainak.
Luma csatlakozott az üstököshöz egy rövid időre, élvezte, ahogy a sebességük által a csillagok úgy tűntek, mintha elmosódnának körülöttük. De végül tudta, hogy tovább kell mennie, és elbúcsúzott.
Luma végül elérkezett a legfényesebb helyre, amit valaha látott: a Tejútrendszerhez. Milliónyi csillag ragyogott együtt, mintha egy óriási fényfolyam lenne.
– Miért ragyogtok ennyire? – kérdezte ámulva.
Az egyik csillag így felelt:
– Mi együtt alkotjuk a Tejutat. Mindannyian más-más helyről érkeztünk, de együtt fényesebb vagyunk, mint valaha. A világ tele van csodákkal, és mindannyian részei vagyunk ennek a nagy egésznek.
Luma egy ideig csak figyelte a csillagokat, és észrevette, hogy mindegyik másképp ragyog: voltak halványabbak és voltak szikrázóan fényesek, de mindannyian hozzájárultak a Tejút csodás fényéhez. Rájött, hogy bár egyedül is ragyoghat, az igazi szépség az összefogásban rejlik.
Mielőtt csatlakozott volna, még egyszer körbenézett, és hálás volt az utazásáért. Megértette, hogy a világ hatalmas, tele felfedezésre váró csodákkal, és hogy minden csillagnak megvan a maga helye az égbolton.
Így hát csatlakozott a többi csillaghoz, és azóta is ott ragyog a Tejút fényei között, emlékeztetve mindenkit arra, hogy a világ tele van csodákkal, és együtt mindig fényesebbek lehetünk.
Balázs becsukta a varázskönyvet, és felnézett az égre. A Tejút valóban ott húzódott felette, ragyogva és tündökölve. A Mesefa lágy susogása megnyugtatta:
– Soha ne feledd, hogy minden csillag fontos, és minden történet része valami nagyobbnak. A fényed mindig értékes, akárhol is vagy a világban.
Balázs elmosolyodott, és tudta, hogy mostantól másként fog tekinteni a csillagos égre.
