Egy csendes, csillagos estén Balázs a Mesefa alatt üldögélt. A varázskönyv halk zümmögéssel nyílt ki az ölében, és ezüstös fény kezdett áradni a lapok közül. A mesélő hang lassan megszólalt:
A sűrű erdő szélén, egy öreg tölgyfa odvában élt Deli, a denevér. Deli akkor ébredt, amikor a nap lenyugodott, és a csillagok megjelentek az égen. Imádta a hűvös esti szellőt és a sötétben rejtőző apró hangokat. De leginkább az éjszaka fényeit szerette: a csillagok csillogását, a szentjánosbogarak táncát és a hold ezüstös ragyogását.
Deli sokszor hallotta, ahogy a nappali állatok arról beszélnek, milyen gyönyörű a világ, amikor süt a nap, és mindent eláraszt a fény. Bár kíváncsi volt, ő sosem látta a nappalt. Vajon tényleg szebb a világ nappal, mint éjjel? – tűnődött.
Egy este, miközben Deli a holdfényben repült, találkozott Celinnel, a bölcs bagollyal.
– Celine, mondd csak, szerinted a nappal szebb, mint az éjszaka? – kérdezte Deli.
Celine halkan huhogott.
– Mindenkinek más a szép, Deli. Az éjszaka a csillagoké, a csendé és a titkoké. A nappal a fényé, a színeké és a hangoké. De te, aki az éjszaka gyermeke vagy, olyan szépséget látsz, amit mások nem.
Deli ezen elgondolkodott. Vajon tényleg így van?
Egy különleges éjszakán az egész erdőt ezernyi szentjánosbogár fénye világította be. Minden évben ilyenkor tartották meg az Éjszaka Fényeinek Ünnepét. Az erdei állatok csendben figyelték a ragyogó, táncoló fényeket.
Deli a magasba emelkedett, és onnan nézte a csodát. Az erdő, a fák és a tó is aranyló fényben úszott. Olyan volt, mintha az egész világ csillagokkal lett volna tele.
– Ez az én világom fénye – suttogta Deli boldogan. – És ez pont olyan gyönyörű, mint a nappal lehet.
Balázs becsukta a varázskönyvet. A Mesefa ágai halkan zizegtek a holdfényben, mintha a történet dallamát dúdolták volna.
– Néha a legnagyobb szépség azokban a pillanatokban rejlik, amelyeket mások talán sosem látnak – suttogta a Mesefa. – Mindenkinek megvan a maga fénye, csak meg kell találni.
Balázs felnézett az égre. A csillagok ragyogtak, a hold fényesen világított. És ahogy egy denevér nesztelen szárnysuhogását hallotta a távolból, elmosolyodott.
Itt a vége, fuss el véle!
