Egy napsütéses délután Balázs a Mesefa alatt üldögélt. A varázskönyv aranyló fényben kezdett ragyogni, a lapjai maguktól fordultak, és egy új történet bontakozott ki előtte:
Messze egy hatalmas erdő mélyén, egy öreg tölgyfa gyökerei között lakott egy aprócska egér, akit Müzlinek hívtak. Müzli kíváncsi és bátor kis egér volt, aki imádta a meséket a nagyvilágról. Bár sokan azt mondták, hogy a világ túl nagy és veszélyes egy ilyen pici egér számára, Müzli mindig arról álmodott, hogy egyszer felfedezi, mi rejtőzik az erdőn túl.
Egy reggel, amikor a harmatcseppek csillogtak a leveleken, Müzli különös illatot érzett a levegőben. Valami édes, finom illat terjengett a tölgyfa körül.
– Vajon honnan jöhet ez a csodálatos illat? – tűnődött. – Talán valami különleges van az erdő szélén!
Müzli hátára vette a pici hátizsákját, amibe egy darabka sajtot és egy zsebkendőt tett, majd elindult. Útközben találkozott Pillel, a kíváncsi katicabogárral.
– Hová tartasz, Müzli? – kérdezte Pille.
– Felfedezni indulok! Különleges illatot éreztem, és ki kell derítenem, honnan jön! – válaszolta Müzli.
– Akkor veled tartok! – nevetett Pille, és együtt indultak tovább.
Ahogy haladtak, egy hatalmas virágmezőhöz értek, ahol a levegőt édes nektár illata töltötte be. A szirmok között apró méhek zümmögtek, a színek pedig ragyogtak a napfényben. Müzli elámult.
– Milyen gyönyörű! – suttogta.
Ekkor megjelent Mézi, a barátságos méhecske.
– Sziasztok! – köszönt Mézi. – Üdvözöllek titeket a méhek virágmezőjén. Ez az illat a frissen nyíló nektárvirágokból származik. Ezek a virágok csak évente egyszer nyílnak, hogy megünnepeljék a tavasz eljövetelét.
– Micsoda szerencse, hogy épp most jöttünk ide! – lelkendezett Müzli.
Miután Müzli és Pille elbúcsúztak Mézitől, elindultak hazafelé. Müzli szíve tele volt örömmel és büszkeséggel. Rájött, hogy bár ő kicsi, a világ mégis tele van csodákkal, amelyek csak arra várnak, hogy felfedezzék őket.
Amikor visszaértek a tölgyfához, az erdei állatok köréjük gyűltek, hogy hallgassák Müzli történetét. Müzli boldogan mesélt a virágmezőről, Méziről és a tavasz különleges ünnepéről.
Balázs becsukta a varázskönyvet, és a Mesefa ágai lágyan zizegtek a szélben, mintha azt mondanák:
– A legkisebbek szívében is elfér a legnagyobb kaland. Néha csak el kell indulni, hogy felfedezzük a világ csodáit.
Balázs mosolyogva nézett fel a Mesefára, és tudta, hogy a következő alkalommal ő is elindul majd, hogy saját csodákat fedezzen fel.
Itt a vége, fuss el véle!
