Egy kép, egy történet – 2025.03.24.

A teraszon csend honolt, csak a lombok halk susogása hallatszott, ahogy az őszi szél gyengéden táncolt végig a fák között. A nap aranyló sugarai puhán simogatták a fapadlót, és meleg fénybe öltöztették a kis világot, ahol minden tökéletes békében pihent.

A nagy rattan karosszékben, egy halvány narancsszínű, juharlevelekkel díszített takaróba burkolózva egy apró kislány aludt. Teste összegömbölyödve, kezei a párna alatt, haja kócosan borult arcába. Lassan, egyenletesen szuszogott, és minden lélegzetvétele olyan volt, mint egy halk dallam, amit csak a nyugalom ismer.

Mögötte, a nyitott ablakon át, a nappaliban egy nő ült egy fotelben – valószínűleg az édesanyja. Kezében könyvet tartott, de tekintete időnként a kislányra siklott, mosollyal vegyes gyöngédséggel. Az a fajta pillantás volt ez, amit csak azok ismernek, akik tudják, milyen törékeny és csodálatos dolog egy ilyen csendes pillanat.

A karosszék két oldalán virágoscserepek sorakoztak, bennük halvány narancs szirmú, tavaszt idéző virágokkal. A virágok úgy hajoltak a fény felé, mintha ők is részt akarnának venni ebben az idilli jelenetben. Az egyik virágcserép mellett, félig a széknek dőlve, ott hevert egy apró gyerekfapapucs – talán a kislány sietve rúgta le magáról, mielőtt elnyomta volna az álom.

Az egész világ lelassult. Minden halk volt, tiszta és igaz.

És ebben a pillanatban nem számított más – csak egy kisgyermek, aki békésen szunnyadt egy takaró alatt, a természet és az otthon ölelésében, körülvéve szeretettel, csenddel, virágokkal és egy papuccsal, amely holnap újra kalandokra indul vele.

Mert az élet néha épp ezekben a kis pillanatokban teljesedik ki.

Hasonló cikkek

holdsarló

Egy kép, egy történet – 2025.04.03.

A nap már elbújt a horizont mögé, és a világ átváltott egy másik lélegzetre – az alkony puha sóhajára. A felhők rózsaszín selyemként úsztak át az égen, a levegő pedig megtelt csenddel és ígérettel. A pillanatban nem volt semmi sürgető.

Tovább olvasom »