Egy különösen szép nyári délután Balázs a Mesefa alatt üldögélt, és ahogy kinyitotta a varázskönyvet, a lapok halkan susogni kezdtek, majd megjelent egy új mese:
Szellő, a bátor ló története
Valahol egy napsütötte völgyben, ahol illatos rétek és suttogó fenyőfák nyújtóztak az ég felé, élt egy nemes szívű ló, akit Szellőnek hívtak. Karcsú testű, szelíd szemű, gyors, mint a szél – innen kapta a nevét. Mindenki szerette őt a völgyben, hiszen nemcsak gyönyörű volt, hanem jószívű és mindig segített másokon.
Egy napon, miközben a völgy lakói ünnepre készültek, váratlanul sűrű füst szállt fel az egyik domb mögül. A régi, száraz bozót lángra kapott a nagy melegben, és a tűz gyorsan terjedt.
A rémült állatok szétszaladtak, de Szellő észrevette, hogy két kis gida a domb túloldalán rekedt – megbújva egy bokor mögött, nem tudtak menekülni. A tűz egyre közeledett.
– Valakinek segítenie kell rajtuk! – dobbant Szellő szíve.
A többiek figyelmeztették:
– Ne menj, Szellő! Veszélyes!
De Szellő nem tétovázott. Nekivágott a dombnak, át a füstön, át a hőségen. Ahogy elérte a gidákat, egy égő ág zuhant le előtte, és megvágta a lábát. Szellő felszisszent, de nem fordult vissza.
– Gyorsan, kapaszkodjatok belém! – mondta a gidáknak, akik reszketve bújtak hozzá.
Bicegve, fájó lábbal, de hatalmas akarattal Szellő visszavitte a kicsiket a biztonságos völgybe. Amint a többiek meglátták őket, örömkiáltások törtek fel. Mindenki körbevette Szellőt, és óvatosan lefektették.
A seblátta fájt, de Szellő szeme nyugodtan csillogott. Tudta, hogy megmentette a gidákat.
A következő hetekben Szellő pihent, a barátai pedig nap mint nap mellette voltak. A gidák minden reggel meglátogatták, és friss fűcsokrokat hoztak neki.
– Te vagy a mi hősünk – súgták.
És amikor Szellő újra talpra állt, mindenki tapsolt. Nem azért, mert gyors volt, vagy erős – hanem mert bátor volt, és szíve nagyobb, mint a völgy összes dombja együtt.
A Mesefa lombja lágyan megrezdült, mintha maga is meghatódott volna a történettől. Balázs lehunyta a szemét, és elmosolyodott. Tudta, hogy az igazi hősiesség csendes, de fényesen ragyog – akár Szellő szíve a naplementében.
Itt a vége, fuss el véle.
