Balázs és a Mesefa varázslatos történetei: A vízipók titkos világa

Egy esős délután Balázs a Mesefához sietett, esernyője alá bújva. A Mesefa cseppjei gyöngyökként gördültek le a levelekről, és amikor Balázs letelepedett, a varázskönyv magától felnyílt, s halk, csobogó hang töltötte meg a levegőt.

Egy erdei tó nyugodt vize alatt élt egy apró, ám különleges pók: ő volt Vizi, a vízipók. Vizi nem élt a szárazföldön, mint más rokonai. Ő a tó fenekén, vízinövények között épített kis buborékot magának, amit levegővel töltött meg – ott aludt, ott pihent, és onnan figyelte a tó titkait.

Vizi nagyon szerette a csendes, zöldes fényű mélységet, de még jobban szerette megfigyelni a tó lakóit: az úszkáló apró halakat, a lebegő békalencsét, a sietős rákokat és az álmodozó kagylókat.

Vizi minden reggel újra és újra levegőt vitt a buborék-lakjába. Ehhez fel kellett úsznia a víz felszínéig, aztán gyorsan vissza, hogy a levegőbuborék ne illanjon el. Ezt más pókok nem tudták volna megtenni, de Vizi ügyes volt és kitartó.

– Milyen furcsa lakásod van – mondta neki egy kíváncsi halacska.

– Ez az én palotám – felelte Vizi. – Csöndes, kényelmes, és pont olyan, amilyennek szeretem.

– De nincs ajtaja, se ablaka! – csodálkozott a hal.

– Az én ajtóm a víz, az ablakom a buborék fala. Amit mások furcsának látnak, nekem az otthon – mosolygott Vizi.

Egyik délután nagy szél kerekedett, és a tó vize felkavarodott. A békák elbújtak, a halak mélyre úsztak, és mindenki csendben várt.

Vizi ilyenkor is nyugodt maradt. A buborék-lakóhelye stabilan ringott a növények között. Amikor este elcsendesedett a tó, a többiek előbújtak.

– Nem féltél? – kérdezte egy kis rák.

– Nem – mondta Vizi. – A víz néha zavaros, néha csendes. De a buborékban mindig béke van.

És ekkor a tó lakói rádöbbentek: Vizi nemcsak különleges volt, hanem bölcs is. Ő értette, hogy a legfontosabb dolgokat néha a csend és a nyugalom tanítja meg nekünk.

Balázs becsukta a könyvet, és ahogy kinézett a tó felé, a víz tükrén egy apró buborék úszott. Talán egy vízipók lakott ott?

A Mesefa lágyan zizegett:

– Néha a legapróbb lények mutatják meg a legnagyobb bölcsességet.

Hasonló cikkek

Egy kép, egy történet – 2025.04.05.

Egy álomszerű, pasztellszínű konyhában – ahol a falak halvány sárgák és lilák, és az illatok már messziről mosolyt csalnak az orrodra – ült egy boldog kis kávészínű Cocker Spániel, és épp élete egyik legjobb pillanatát élte át. Az asztalon előtte

Tovább olvasom »