Valami különleges dolog történik, amikor megszületik egy gyerek. Nemcsak egy új élet jön a világra, hanem vele együtt egy friss szemlélet, egy őszinte, szűretlen látásmód is megérkezik. A gyerekek úgy néznek a világra, ahogy mi, felnőttek talán már csak ritkán tudunk. És ahogy nőnek, lassan megtanulják, hogyan kell „felnőttként” viselkedni – mi pedig elfelejtjük, milyen volt gyereknek lenni.
De mi az, amit ők tudnak, és mi néha már nem?
Hogy az egyszerű dolgok a legértékesebbek
Egy kavics, egy pocsolya, egy szivárvány vagy egy pillangó teljes csodálatot tud kiváltani egy gyerekből. Nekik nem kell drága tárgy vagy különleges hely ahhoz, hogy örüljenek – az élet apró szépségeit is ünneplik.
Ahogy felnövünk, egyre többször keressük a nagy dolgokat, az élményeket, amelyek „megérik a pénzünket” vagy „látványosak”. Közben elfelejtjük, hogy az igazi boldogság sokszor egy csendes reggel, egy mosoly vagy egy pillanatnyi figyelem. A gyerekek tanítanak meg minket újra arra, hogy az érték nem mindig nagy – de mindig valódi.
Hogy kérdezni bátor dolog
„Miért van a nap az égen?” „Miért nem látjuk a levegőt?” „Miért sírnak az emberek, ha örülnek?”
A gyerekek kérdeznek. Nem félnek attól, hogy „hülyeséget” mondanak. Nincs bennük szégyen, csak kíváncsiság. Ők tudják, hogy tanulni úgy lehet, ha kérdezünk. És mernek kérdezni – hangosan, bátran, néha újra és újra, míg meg nem értik.
Mi felnőttként gyakran inkább hallgatunk, nehogy butának tűnjünk. Elvárjuk magunktól, hogy mindent tudjunk, és közben lemaradunk a megértés öröméről. A gyerekek arra emlékeztetnek: kérdezni nem gyengeség – hanem a tudás első lépése.
Hogy a szeretetet nem kell bizonygatni – csak adni
A gyerekek tudnak ölelni csak úgy. Tudnak odabújni, anélkül hogy bármit kérnének cserébe. Szívből adnak – rajzot, puszit, mosolyt – nem számít, hogy ki mit gondol.
A szeretet számukra nem mérlegelés, hanem természetes. Ha szeretnek valakit, megmutatják. Ha boldogok, kimutatják. Nem keresnek okokat vagy kifogásokat – csak árad belőlük a szeretet. Mi, felnőttek gyakran gátakat építünk: „csak ha ő is”, „csak ha biztos vagyok benne”… A gyerekek viszont emlékeztetnek: a szeretet akkor a legerősebb, ha szabad.
Hogy nevetni fontosabb, mint komolynak látszani
A gyerekek tudnak nevetni egy elgurult borsón, egy véletlen szóviccen, egy nyelvöltésen. Ők még nem akarják „tartani magukat”, nem akarnak megfelelni. Egyszerűen csak jól akarják érezni magukat.
Mi, felnőttek gyakran elfelejtünk igazán nevetni. Nevetünk udvariasságból, néha feszengve, néha csak mosolygunk – de mikor volt az utolsó alkalom, hogy sírva, hasfájósan, felszabadultan kacagtunk? A gyerekek emlékeztetnek rá, hogy a nevetés nem gyerekes dolog – hanem emberi. És szükségünk van rá.
Hogy a jelen pillanat az egyetlen igazán fontos dolog
Egy gyerek nem aggódik a holnap miatt, és nem rágódik a tegnapon. Ő most van. Most éhes, most boldog, most unatkozik, most akar játszani. Nem tesz úgy, mintha máshol lenne – benne van a pillanatban.
Ez a jelenlét – ez az igazi ajándék. Míg mi, felnőttek gyakran vagy a múlton gondolkodunk („mi lett volna, ha…”), vagy a jövőn aggódunk („mi lesz, ha…”), ők megtanítanak arra, hogy az élet most történik. És ha most nem vagy ott, akkor lehet, hogy elmulasztod.
Tanítók a csöndben
A gyerekek nem akarják megmondani, hogyan élj. Nem tartanak előadást arról, mi fontos. Ők csak vannak – és ha figyelsz, tanulhatsz tőlük.
Ha néha letérdelnél a szintjükre – nemcsak fizikailag, hanem lélekben is –, talán te is újra felfedeznéd azt, amit egyszer már tudtál. Hogy az élet nem bonyolult. Csak őszintének, kíváncsinak és jelenlévőnek kell lenni.
És ezekben a dolgokban a gyerekek a legnagyobb mesterek.
