Balázs éppen a Mesefa tövében ült, amikor a varázslatos fa levelei susogni kezdtek, mint mindig, ha egy új történetet akart mesélni. A levelek között aranyló fény csillant fel, és halkan kibontakozott egy új mese:
Panni, a puma álmos reggele
Messze-messze, a zöldellő hegyek között, egy napos sziklás fennsíkon élt egy fiatal puma, akit Panninak hívtak. Panni kedves, nyugodt természetű puma volt, aki legjobban azt szerette, ha kényelmesen elnyújtózhatott egy meleg sziklán és nézhette, hogyan csillog a világ a reggeli napfényben.
Egyik reggel azonban valami megzavarta a szokásos békés ébredését. A madarak harsányan csiviteltek, a mókusok rohangáltak, és még a szellő is izgágábban zizegtette a bokrok leveleit, mint máskor.
– Mi történik itt? – ásított Panni nagyot, miközben lassan kinyitotta a szemeit.
– Ma van a tavasz első napja! – rikkantotta el magát egy kismadár a közeli fáról.
Panni elmosolyodott, és nyújtózkodott egy hatalmasat. – Akkor talán ideje nekem is kicsit mozgalmasabb napot tartani – mormolta álmosan.
Nem sietett. Lépésről lépésre sétált le a szikláról, míg a virágzó rétre nem ért. Ott találkozott a teknőssel, aki épp a reggeli útját tervezte.
– Jó reggelt, Panni! Készen állsz a tavaszi sétára?
– Hát… talán egy kis séta jót tesz – bólintott a puma, és együtt baktattak tovább.
Útközben mindenki üdvözölte Pannit: a méhek zümmögtek körülötte, a nyuszik köszöntek neki, és egy fiatal őz odabújt az oldalához.
– Milyen puha a bundád! – csodálkozott az őzike.
Panni kicsit zavarba jött, de boldogan mosolygott. Ritkán vett részt az erdő közösségi életében, de ez a nap más volt. Valami különös nyugalmat hozott számára a sok kedves tekintet és vidám hang.
Ahogy telt a nap, Panni egyre jobban élvezte a társaságot. Megértette, hogy nem mindig kell sietni, sem nagy dolgokat csinálni ahhoz, hogy a nap emlékezetes legyen. Néha elég csak együtt lenni, nevetni, pihenni, és örülni a tavasz illatának.
Este, mikor a nap lebukott a hegyek mögé, Panni visszaballagott a sziklájára. Lefeküdt, és még mielőtt álomba szenderült volna, egy utolsó gondolata volt:
– Ez volt életem egyik legszebb napja. És nem is kellett semmi rendkívüli hozzá… csak egy kis nyitottság és jó társaság.
A Mesefa lágyan zizegett.
Balázs mosolyogva nézett fel a lombjai közé, majd elgondolkodva suttogta: – Néha a legnagyobb varázslat a legegyszerűbb dolgokban rejlik.
Itt a vége, fuss el véle, ha nem hiszed járj utána!
