Egy langyos, tavaszi délután Balázs ismét a Mesefa alatt üldögélt. A fa sűrű lombjai között halkan susogott a szél, és a varázskönyv magától kinyílt az ölében. Balázs izgatottan nézett a lapokra, ahol új mese bontakozott ki:
Guszti, a gekkó kíváncsi napja
Egy napsütéses kőszirten, egy régi ház falán élt egy kis gekkó, akit Gusztinak hívtak. Guszti világoszöld bőre szinte beleolvadt a napfényben fürdő kőbe, és ha nem mozdult, senki sem vette észre. De ha mozdult – akkor aztán tényleg mozgott! Fürgén, hangtalanul, mintha suhanva csúszna a falakon.
Guszti nem csak gyors volt, de rettentően kíváncsi is. Minden reggel, amikor a nap első sugarai végigsiklottak a ház falán, elindult felfedezni a világot – legalábbis azt a részét, amit elért a tappancsaival.
Egyik reggel, miközben a virágok között szaladt, különös dolgot vett észre: egy árnyék suhant el a feje fölött. Felnézett – és egy madár! De nem akármilyen! Ez egy kolibri volt, aki gyorsabban verdesett a szárnyaival, mint bármi, amit Guszti valaha látott.
– Hogy csinálod ezt? – kérdezte izgatottan.
– Gyakorlat – csiripelte a kolibri, és már el is röppent. – És egy csepp nektár minden reggel!
Guszti nevetett, és továbbcsúszott. Egy bokor alatt egy tücsök hegedült magának.
– Honnan tudsz ilyen szépen zenélni? – kérdezte a gekkó.
– A lábam a titok! – válaszolta a tücsök. – Nem csak futni lehet vele, hanem muzsikálni is, ha szívből jön!
Guszti megpróbált zizegni a farkával, de inkább csak kuncogás lett belőle. Aztán észrevett egy kis pókot, aki szorgalmasan szőtte a hálóját.
– Nem félsz, hogy elszakad? – kérdezte Guszti.
– Néha elszakad – bólintott a pók. – De mindig újrakezdem. Mert az élet ilyen: szőni, hinni, újra kezdeni.
Ahogy Guszti visszatért a nap melegétől felhevült falra, úgy érezte, hogy ez a nap más volt, mint a többi. Nem azért, mert messzire ment, vagy valami hatalmas dolgot vitt véghez – hanem mert figyelt, kérdezett, és válaszokat kapott.
Este, amikor a nap lebukott a domb mögött, és a hold fénye megcsillant a ház falán, Guszti egy levélre kuporodott, és álmosan ennyit suttogott:
– Ma megtanultam, hogy a világ tele van apró csodákkal. Csak meg kell állni, és figyelni kell rájuk.
Balázs becsukta a varázskönyvet, és mosolygott. A Mesefa levelei csendesen susogtak:
– A kíváncsiság kapukat nyit. Akármekkora is vagy, a világ mindig tartogat új történetet számodra.
Itt a vége, fuss el véle!
