Egy csendes, harmatos reggelen Balázs újra a Mesefa alatt ült. A harmatcseppek gyöngyökként csillogtak a leveleken, és a levegőben valami titokzatos illat lebegett – mintha az erdő maga hívta volna egy különleges kalandra.
A varázskönyv halk pendüléssel nyílt ki, és egy mélyzöld lap tárult fel előtte. Rajta egy gyönyörű, sűrű lombú erdő rajzolódott ki. Balázs szeme felcsillant, és olvasni kezdte az új történetet:
Az erdő, ahol a fák mesélnek
Valahol, egy távoli vidéken, ahol a napfény csak táncolni jár le a földre, és a madarak úgy énekelnek, mintha titkokat dalolnának, létezik egy különleges erdő, amit csak úgy hívnak: Suttogóerdő.
Ide tévedt egy nap egy kisfiú – nem más, mint Balázs. De most nem álmodott, és nem is a Mesefa könyvéből bújt elő a mese – hanem ő maga lépett bele.
Ahogy átlépett az első bokrok között, az erdő levegője megváltozott. Olyan érzése volt, mintha figyelnék… de nem rosszindulatúan. Inkább kíváncsian. Kedvesen.
Az első fán egy falevél mozdult meg – de nem a szél vitte, hanem ő maga.
– Üdvözöllek, Balázs – susogta halkan. – Éreztük, hogy jössz.
– Kik vagytok? – kérdezte Balázs tátott szájjal.
– Mi vagyunk az Emlékfák. Minden fa ebben az erdőben őriz egy történetet. Olyan meséket, amelyeket a világ elfelejtett – vagy épp csak várt rád, hogy meghallgasd.
Balázs odalépett egy öreg tölgyhöz, amely vastag törzsével olyan volt, mint egy bölcs nagyapa.
A fa megrezdült.
– Én egy kismadár emlékét őrzöm, aki egyszer egyedül tanult meg énekelni.
Egy másik fa suttogott:
– Én egy kislány titkos búvóhelye voltam, ahol barackmagokat rejtett a földbe, hogy majd erdő legyen belőlük.
A fák végül megkérték Balázst:
– Te is hagynál nekünk egy emléket?
Balázs lehunyta a szemét, és egy apró kőre rajzolta a saját történetét: egy kisfiú, aki meséket olvas egy beszélő fa alatt.
A kő magától a gyökerek közé csúszott, és az erdő halkan felzúgott – mintha elénekelt volna valamit… róla.
Amikor Balázs visszalépett a bokrok közül, újra a Mesefa alatt találta magát. A könyv lassan bezárult.
A Mesefa halkan suttogta:
– Az igazi történetek nem mindig hangosan születnek. Van, amelyik egy fa mélyében él. Vagy a szíved mélyén.
Balázs bólintott, és lehajolt egy falevélhez, amely különösen ismerős illatot árasztott.
Itt a vége, susogj véle!
