Balázs és a Mesefa varázslatos történetei: Vilmos, a sárga villamos

Egy borongós reggelen Balázs a Mesefa tövében ült, és arra gondolt, milyen jó lenne utazni – de nem repülőn, nem hajón, és nem is űrhajón. Valami más… valami, ami zúg és csilingel.

Mintha a fa is meghallotta volna a gondolatát, a varázskönyv halkan kinyílt. A lapokon egy régi város képe rajzolódott ki, keskeny sínek, macskaköves utak – és egy ragyogó sárga villamos.

Vilmos, a sárga villamos

A város közepén, egy régi villamosgarázsban élt Vilmos, a sárga villamos. Ő volt az egyik legöregebb, de legkedvesebb jármű az egész városban.

Minden reggel korán kelt, végiggördült a síneken, csilingelve köszöntötte a járókelőket, integetett a kutyáknak, és mindig megvárta azt az utolsó futólépést is a megállóban.

A többi, újabb villamos néha furcsállta.

– Minek ilyen lassan menni? – kérdezte egy karcsú, modern szerelvény.

– Mert nem mindig a gyorsaság a fontos – felelte Vilmos. – Hanem az, amit az út alatt észreveszel.

Egyik reggel egy kislány szállt fel, aki egyedül volt. Szomorú szemekkel nézett ki az ablakon, és még a plüssmackója is lefittyedt a kezéből.

Vilmos halkan pöfögött, óvatosan kanyarodott, és minden megállónál mondott valamit:

– Nézd csak, ott egy pad, ahol tegnap egy kismadár dalolt!

– Ott balra egy bácsi árul gesztenyét, aki mindig mosolyog!

A kislány először csak pislogott. Aztán lassan elmosolyodott. Megszorította a plüssmackóját. És mire elértek az utolsó megállóhoz, már integetett az utcatábláknak.

Aznap este Vilmos nem tért vissza a garázsba azonnal. Egy eldugott sínágra fordult, ahol egy régi megálló állt – Megálló a Csodákhoz volt ráírva.

Ott mindig megpihent. És ha figyelt, néha érezte, hogy a csilingelés nem csak az ő hangja volt – hanem a város szíve is vele zenélt.

Balázs becsukta a könyvet, és a Mesefa levelei csendesen zizegtek:

– Minden utazás lehet különleges, ha figyelsz arra, aki veled utazik. Mert a jármű csak visz – de a szív mutatja az irányt.

Balázs ekkor elhatározta: legközelebb, ha villamossal utazik, nem a telefont nézi majd, hanem az embereket, a hangokat – és talán meghallja Vilmos csilingelését is.

Itt a vége, csilingelj véle!

Hasonló cikkek

Egy kép, egy történet – 2025.07.21.

„Bőröm alatt mondatok vannak” Nem emlékezett már, mikor kezdődött. Talán amikor először mondták neki, hogy „ne légy túl hangos.” Talán amikor azt hallotta, hogy „ez nem neked való.” Vagy akkor, amikor elhitte, hogy csendben maradni könnyebb, mint magyarázni. Azóta minden

Tovább olvasom »