Balázs és a Mesefa varázslatos történetei: Vilmos, a sárga villamos

Egy borongós reggelen Balázs a Mesefa tövében ült, és arra gondolt, milyen jó lenne utazni – de nem repülőn, nem hajón, és nem is űrhajón. Valami más… valami, ami zúg és csilingel.

Mintha a fa is meghallotta volna a gondolatát, a varázskönyv halkan kinyílt. A lapokon egy régi város képe rajzolódott ki, keskeny sínek, macskaköves utak – és egy ragyogó sárga villamos.

Vilmos, a sárga villamos

A város közepén, egy régi villamosgarázsban élt Vilmos, a sárga villamos. Ő volt az egyik legöregebb, de legkedvesebb jármű az egész városban.

Minden reggel korán kelt, végiggördült a síneken, csilingelve köszöntötte a járókelőket, integetett a kutyáknak, és mindig megvárta azt az utolsó futólépést is a megállóban.

A többi, újabb villamos néha furcsállta.

– Minek ilyen lassan menni? – kérdezte egy karcsú, modern szerelvény.

– Mert nem mindig a gyorsaság a fontos – felelte Vilmos. – Hanem az, amit az út alatt észreveszel.

Egyik reggel egy kislány szállt fel, aki egyedül volt. Szomorú szemekkel nézett ki az ablakon, és még a plüssmackója is lefittyedt a kezéből.

Vilmos halkan pöfögött, óvatosan kanyarodott, és minden megállónál mondott valamit:

– Nézd csak, ott egy pad, ahol tegnap egy kismadár dalolt!

– Ott balra egy bácsi árul gesztenyét, aki mindig mosolyog!

A kislány először csak pislogott. Aztán lassan elmosolyodott. Megszorította a plüssmackóját. És mire elértek az utolsó megállóhoz, már integetett az utcatábláknak.

Aznap este Vilmos nem tért vissza a garázsba azonnal. Egy eldugott sínágra fordult, ahol egy régi megálló állt – Megálló a Csodákhoz volt ráírva.

Ott mindig megpihent. És ha figyelt, néha érezte, hogy a csilingelés nem csak az ő hangja volt – hanem a város szíve is vele zenélt.

Balázs becsukta a könyvet, és a Mesefa levelei csendesen zizegtek:

– Minden utazás lehet különleges, ha figyelsz arra, aki veled utazik. Mert a jármű csak visz – de a szív mutatja az irányt.

Balázs ekkor elhatározta: legközelebb, ha villamossal utazik, nem a telefont nézi majd, hanem az embereket, a hangokat – és talán meghallja Vilmos csilingelését is.

Itt a vége, csilingelj véle!

Hasonló cikkek