Egy vasárnap délután Balázs a Mesefa alatt üldögélt. A levelek közt átszűrődött a napfény, és a fűszálak között egy aprócska bogár haladt komótosan. Balázs halkan mosolygott:
– Talán nem is baj, ha valaki lassú.
A Mesefa levelei megzizdültek, és a varázskönyv lapjai kinyíltak. Egy kékeszöld tengerpart, finom homok és egy lassan, de határozottan haladó kis teknős képe bontakozott ki. Ő volt Tomi.
Tomi, a megfigyelő
Tomi egy kis teknős volt, egy korallsziget lakója. Nem volt se gyors, se erős, se hangos. De ő mindig észrevette azt, amit mások nem: a fűben lapuló katicát, a hajó árnyékát a víz alatt, vagy épp a naplemente legelső fényét.
A többi tengeri állat gyakran megelőzte:
– Tomi, miért vagy mindig ilyen lassú? – kérdezték nevetve.
Tomi mosolygott:
– Mert én szeretem látni azokat a dolgokat is, amiket a sietség elkerül.
A nagy készülődés
Egy napon a szigeten ünnepet tartottak: a „Nap Tánca” nevű eseményt. Ez volt a legszebb nap az évben — amikor minden állat táncolt, énekelt, és hálát adott a fényért, a vízért és egymásért.
A polipok világítottak, a ráják hullámoztak, a delfinek szaltóztak. Tomi is ott volt — a part szélén ücsörgött és boldogan nézte őket.
– Gyere, Tomi! Táncolj te is! – hívták a többiek.
De Tomi csak mosolygott.
– Én most figyelek.
Az eltűnt kicsi
A tánc közben azonban egy kis teknős – Tomi kishúga, Lili – eltűnt. A tenger hirtelen sötétebb lett, és senki sem vette észre, mikor hagyta el a partot.
– Lilit nem látjuk! – kiáltotta egy tengeri csikó.
A nagy sietségben senki sem tudta, merre menjen, mindenki beszélt, kapkodott – de Tomi csendben maradt.
Becsukta a szemét, emlékezett, hol játszott Lili utoljára. Aztán elindult. Lassan. De biztosan.
Át a homokbuckákon, megkerülve egy farönköt, aztán a kagylókon túl, végül…
– Lili! – suttogta.
A kistestvér egy fa gyökerei között rekedt, ijedten. Tomi odabújt hozzá, és azt mondta:
– Ne félj. Itt vagyok. Együtt megyünk vissza.
És visszamentek. Lassan. De biztosan.
A tánc újra kezdődik
Mikor visszaértek, a sziget ujjongott.
– Tomi, te mentetted meg a Nap Táncát!
Tomi csak megvonta a vállát.
– Én csak figyeltem. Aki figyel, az megtalálja, amit keres.
Ettől a naptól kezdve, amikor valaki eltévedt, vagy tanácstalan volt, nem a leggyorsabb vagy a leghangosabb állatot keresték — hanem Tomi teknőst, aki lassan gondolkodott, de pontosan érzett.
Balázs becsukta a könyvet, és halkan elmosolyodott.
– Lehet, hogy ha legközelebb nem sietek, többet fogok látni. Mint Tomi.
A Mesefa lombja lágyan zizegett, mintha azt mondaná:
„A lassúság nem hiba. Hanem figyelem.”
Itt a vége, mászd meg véle!
