Van egy pillanat.
Te csak üldögélsz a kanapén egy hosszú nap után, a fejed zsong, a telefonod merülőben.
És valahogy mégis megnyitod az Instagramot.
Bumm.
Valaki épp új autót vett.
Másikuk Balin van.
A harmadik épp jegygyűrűt mutogat.
És ott vagy te, egy elromlott mosógéppel meg egy üres hűtővel.
És elindul a gondolat: “miért érzem úgy, hogy mindenki másnak jobban megy?”
Ha ismerős ez az érzés, nem vagy egyedül.
És nem: nem veled van a baj.
Most őszintén beszéljünk arról, miért tűnik úgy, mintha mindenki másnak jobb lenne az élete – és miért nem igaz ez úgy, ahogy látjuk.
A közösségi média: torz tükör, nem valóság
Gondolj bele:
Amikor kiteszel valamit a netre, mit választasz?
A sikeredet. A szép arcodat. A jól sikerült ételt.
Nem fotózol le sírás közben egy kudarcot, igaz?
Most gondold el: ha te is szűrsz, akkor mindenki más is.
A közösségi média egy „best of” válogatás.
Az emberek nem hazudnak, de nem is mondanak el mindent.
Te viszont a saját életed minden pillanatát látod – a jókat és a bénákat is.
Ők csak a válogatott jót mutatják.
Így teljesen természetes, hogy torz képet kapsz. És ettől könnyű úgy érezni, hogy mindenki előtted jár.
Az összehasonlítás csapdája – és miért nem fair
Van egy mondás:
„Ne hasonlítsd a kulisszáid mögötti életet mások színpadához.”
És mennyire igaz!
Minden ember máshol tart. Más ritmusban él, más problémákkal, más háttérrel.
A gond akkor kezdődik, amikor azt gondoljuk, mások életútja a mi mércénk.
Pedig lehet, hogy amit más sikerként mutat, azt ő is kételkedve éli meg.
Lehet, hogy mosolyog egy fotón, de közben szorong vagy szenved.
Lehet, hogy csak tökéletes képet akar mutatni, mert fél, hogy máshogy nem lesz elég.
És ez nem verseny.
Nem késel le semmiről, ha nem ugyanakkor érsz oda, mint más.
Lehet, hogy neked más célod van. Vagy más módon fogsz eljutni oda, ahová szeretnél.
A belső kritikus hang – ami felnagyítja a kudarcokat
Te is észrevetted, hogy magaddal vagy a legszigorúbb?
Ha hibázol, magadnak azt mondod: „béna vagy”.
Ha más hibázik, azt mondod: „jaj, emberi dolog, mindenkivel előfordul.”
Ez az a hang, amit a pszichológia belső kritikusnak hív.
És ez a hang nagyon is hajlamos arra, hogy összeveti a te nehézségeidet mások sikereivel.
Ráadásul – a rossz napokat is sokkal erősebben megéljük.
Egyetlen félresikerült nap el tudja takarni tíz normálisat.
A láthatatlan háttér – amit nem látunk a másikból
Amikor látsz egy szép fotót egy luxusnyaralásról, nem látod mögötte, hogy lehet, az illető:
- hónapokig dolgozott kiégve, hogy megengedhesse
- épp válik, és csak el akart menekülni
- azon a képen mosolyog, de belül szorong
Sok minden nem látszik kívülről.
És nem is kell, hogy látszódjon.
De nekünk emlékeznünk kell rá, hogy egy kép nem élet. Egy történet nem sors. Egy pillanat nem egész.
Miért fáj jobban, ha te épp lent vagy?
Egyszerű: mert a te fájdalmad van legközelebb hozzád.
Amikor nem vagy jól, sebezhetőbb vagy. Érzékenyebb. Ilyenkor az agyad hajlamosabb arra, hogy észrevegye más sikerét, és azt felnagyítsa.
Nem véletlen, hogy pont akkor kattintasz rá a legtöbb „boldog életre” – amikor te nem érzed annak a sajátodat.
Mit tehetsz, ha ezt érzed?
Először is: ismerd fel a gondolatot, mielőtt elhatalmasodik.
Amikor azon kapod magad, hogy „nekik jobban megy”, állj meg, és kérdezd meg magadtól:
- Biztos, hogy a teljes képet látom?
- Mi van, amit nem tudok?
- Én mit élek most át, amit ők nem látnak?
Aztán:
- Tedd le egy időre a telefont. Tényleg.
- Keresd meg azt, ami most neked jól esik. Nem „produkció”, hanem valódi öröm.
- Beszélj róla valakinek. Egy barátnak, pszichológusnak, vagy csak írd le. Megkönnyebbít.
Amit fontos tudni
Nem vagy elkésve.
Nem vagy kevés.
Nem vagy egyedül azzal, ha néha úgy érzed, mindenki más boldogabb, gyorsabb, sikeresebb, ügyesebb nálad.
De tudd:
a valóság mindig több, mint amit másokról látunk.
És ami ma nehéz, az nem lesz örökre az.
Ha ma nem megy minden, az nem jelenti, hogy sosem fog.
Ha most máshol tartasz, az nem baj.
Ez a te történeted – és nincs benne hiba.
