“Egy csipetnyi szerelem Párizsban”
Párizs mindig is a szerelmesek városa volt – nemcsak az embereké, hanem az apró, eldugott helyeken élő kis lényeké is, akikről kevesen tudnak. Az egyik ilyen lakó volt Marcel, egy fiatal, álmodozó egér, aki a Montmartre alatti metróalagútban lakott, egy régi sajtraktár felett. Ő volt a legművészibb egér a környéken – festett, énekelt, és esténként egy bagettdarabbal a kezében bámulta az Eiffel-tornyot a távolban, arról álmodozva, hogy egy nap nemcsak a várost, hanem egy szívet is meghódít.
Egyik este, amikor a nyári levegőt megtöltötte a friss péksütemények illata, Marcel elindult a városközpont felé, hogy rajzoljon néhány esti vázlatot a fényárban úszó utcákról. Már majdnem elérte a Trocadérót, amikor egy virágmintás ruhás egérlányt pillantott meg a járdaszegély szélén. Olyan volt, mintha egy vers lépett volna ki egy könyv lapjai közül: kecses, csillogó szemű, mégis kissé elveszett. Odette-nek hívták. A Loire mentéről érkezett, és most először volt Párizsban, hogy beteljesítse régi álmát – látni a tornyot, amelyről gyermekkorában annyit meséltek neki.
– Eltévedtél? – kérdezte Marcel finoman, félénken, de kedvesen.
– Talán… – nevetett Odette halkan. – De ha így találkoztunk, akkor lehet, hogy pont jó helyen vagyok.
Ez volt a kezdet.
Azon az estén Marcel nem rajzolt. Ehelyett megmutatta Odette-nek a város titkos zugait: a pékséget, ahol a sajtos croissant a legropogósabb, a régi könyvesboltot, ahol az egerek is olvasnak, és a legjobb kilátópontot az Eiffel-toronyra – egy ereszcsatorna végében, ahová csak a legbátrabb tappancsok merészkednek.
A napokból hetek lettek. A két egér együtt járt piknikezni a Luxemburg-kertbe, éjszakánként sajtfalatokat csentek a Montmartre-i bisztrók teraszairól, és esténként együtt álmodoztak a holdfény alatt. Marcel megtanította Odette-nek festeni, Odette pedig megtanította őt táncolni. Ketten együtt voltak igazán egész.
Végül, egy augusztusi estén, amikor a torony fényei szinte daloltak, Marcel előhúzott egy apró, házilag készített virágkoszorút, és átnyújtotta Odette-nek.
– Nem tudom, hogy az élet mit tartogat nekünk – mondta Marcel. – De ha te is úgy érzed, hogy ez több mint véletlen, akkor… maradj velem.
Odette mosolygott, majd megfogta Marcel mancsát.
– Én már rég eldöntöttem. Ahol te vagy, ott van az én otthonom.
A két kis egér akkor és ott, a fények városának szívében, egy csókkal pecsételte meg a történetét. Nem voltak nagy szavak, nem voltak nézők – csak két apró szív dobogott együtt a párizsi éjszakában.
