Aron és a Csillagsárkány
I. fejezet – A fiú, aki mindig az eget nézte
A falu emberei gyakran mosolyogtak, amikor meglátták Aront a dombtetőn ülni, tekintetét az égre szegezve. A többiek hajlongtak a földeken, markukban kapával, kosarukban gabonával, de a fiú mindig a felhőket kémlelte. Volt valami a szemében – egyfajta szomjúság –, amit senki sem értett.
– Aron, a föld tart el bennünket – mondogatta az anyja fáradtan. – Nézni szép az eget, de kenyeret nem ad.
Aron azonban csak bólintott. Nem akarta vitatni. Belül érezte: az égben rejlik az ő kenyere, csak más formában.
Éjszakánként a házuk udvarára feküdt, és figyelte a csillagokat. Úgy tűnt neki, mintha azok titkokat suttognának, amelyeket senki más nem akar meghallani. És ilyenkor mindig arra gondolt: „Miért hív úgy az ég, mintha oda tartoznék?”
II. fejezet – A nagyapó ládája
Egy ősz végi estén, amikor a szelek már hideg port sodortak végig az utcákon, nagyapja odahívta magához. Az öreg már régóta betegeskedett, hangja rekedten csengett.
– Fiam – szólította, miközben a szeme mélyén halvány fény égett –, eljött az idő, hogy megkapd azt, ami mindig is a tiéd volt.
Az ágy alól előhúzott egy kopott ládát. A fa szinte szét akart esni, rozsdás pántjai nyikorogtak, ahogy kinyitotta. Aron szeme elkerekedett.
Bent egy sárkány pihent. Nem papírból, nem vászonból – hanem valami különös, áttetsző anyagból. Kék, zöld és arany színek örvénylettek benne, mintha maga a tenger, az ég és a nap költözött volna belé. A szélei ragyogtak, a közepében apró fények lüktettek, mint megannyi dobbanó szív.
– Ez a Csillagsárkány – suttogta a nagyapó. – Őseink ajándéka. Nem játék, hanem kapu. Csak az képes felengedni, aki nem fél elengedni a földet.
III. fejezet – Az első repülés
Másnap szél támadt. Aron remegő kézzel tartotta a sárkányt, miközben a dombtetőn állt. A szél belekapott, és a Csillagsárkány hirtelen az égbe tört. Nem úgy repült, mint más sárkányok: mögötte fénycsíkok maradtak, és ahol elsuhant, apró szikrák hullottak, mint égi magok.
A fiú szíve a torkában dobogott. Amikor a zsineget megfeszítette, hirtelen furcsa érzés fogta el – mintha nem ő irányítaná a sárkányt, hanem az vezetné őt.
A fények kavargása egy kaput nyitott az égen. Aron szeme előtt a világ felnyílt, és ott, a fények túloldalán meglátta a másik világot: csillagok óceánját, amelyben fényszigetek úsztak.
IV. fejezet – Találkozás az elveszítettekkel
Aron belépett a kapuba. Lábai alatt nem föld, hanem fény hullámzott. Ott álltak előtte azok, akiket régóta hiányolt. Az apja, akire alig emlékezett, most mosolyogva tárta ki a karját. Mellette a nagyanyja, aki mindig arról mesélt, hogy „az ég egy másik föld, csak kevesen találják meg az útját”.
Aron könnyei lecsordultak. Nem kérdezett semmit, és ők sem magyaráztak. A szívében tudta, hogy ez a találkozás ajándék – röpke, de örökké tartó.
– Amikor visszatérsz, ne feledd – mondta az apja. – Nem vagy egyedül. Mindig itt vagyunk, a csillagok között.
V. fejezet – A fiú, aki az ég gyermeke lett
Amikor Aron visszatért, a sárkány lassan leereszkedett, mintha sosem emelkedett volna fel. De a fiú tudta: ő már más ember. Nem csak a föld fia, hanem az ég gyermeke is.
Onnantól kezdve, valahányszor a szél feltámadt, kiengedte a Csillagsárkányt. A falu lakói csak ámultak a fénycsíkokon, amelyek beragyogták az eget. Ők csak egy különös játéknak hitték. De Aron tudta: minden szikra, minden fény egy üzenet.
Emlékeztető arra, hogy a világ sokkal nagyobb annál, amit látunk – és hogy a szeretet nem vész el, csak más világokban ragyog tovább.
