Egyszer volt, hol nem volt, élt egy bátor kis szarvasbogár, akit Aranyszarvnak hívtak. Aranyszarv híres volt erős csápjairól és arról, hogy mindig segített az erdő többi bogarának. Egy nap azonban különös hírt hallott: az erdő mélyén van egy fa, amely minden ősszel aranyleveleket hullajt. Azt mondták, hogy aki megtalálja ezeket az aranyleveleket, az képes lesz segíteni az erdő állatainak a télre való felkészülésben. Aranyszarv elhatározta, hogy felkutatja ezt a fát, hogy a levelek erejét megossza a barátaival.
Egy este Balázs a Mesefa alatt ült, és a varázslatos könyvből Aranyszarv történetét hallgatta. A könyv fénye körülölelte, és a mesélő hang így szólt:
“Aranyszarv elindult, hogy megtalálja az aranyleveleket. Útja során különleges állatokkal találkozott, akik segítettek neki. Az első barátja egy bölcs bagoly volt, akit Holdszemnek hívtak. Holdszem elmondta neki, hogy az aranylevelek csak akkor hullanak le a fáról, ha valaki szívből jövő kívánsággal keresi.
Ahogy továbbhaladt, Aranyszarv találkozott egy fürge rókával, akit Ravasznak hívtak. Ravasz segített neki megtalálni az ösvényt a fa felé, és elmondta neki, hogy az aranylevelek csak akkor kezdenek ragyogni, ha valaki igazán hisz a természet erejében.
Útközben Aranyszarv találkozott egy vidám sünnel, akit Tüskének hívtak. Tüske elmesélte neki, hogy az aranylevelek varázsereje akkor mutatkozik meg, ha valaki nem magáért, hanem másokért cselekszik.”
Végül, hosszú és kitartó út után, Aranyszarv megtalálta a varázslatos fát, ahol az aranylevelek lassan hullani kezdtek. Amikor Aranyszarv szívből jövő kívánságát elmondta, a levelek felragyogtak, és segítettek az erdő állatainak felkészülni a télre. Az állatok mind hálásak voltak Aranyszarv bátorságáért és önzetlenségéért.
Aranyszarv története megtanította Balázsnak, hogy a valódi erő nem a fizikai képességekben, hanem az önzetlenségben és mások segítésében rejlik. A legnagyobb ajándékokat akkor kapjuk, ha nem magunkért, hanem másokért teszünk jót.
Itt a vége, fuss el véle, ha nem hiszed, járj utána!
