Egy délután Balázs a Mesefa alatt üldögélt, és a távolban játszó kutyákat nézte. Figyelte, ahogy szaladgálnak, hancúroznak, majd együtt pihennek.
– Vajon miről beszélgethetnek a kutyák, ha beszélni tudnának? – tűnődött hangosan.
A Mesefa lombjai megrezdültek, és egy kerek, fehér foltos levél hullott az ölébe. Balázs megérintette, és a történet kibomlott.
Egy faluszéli kis házban élt egy kutyacsalád: Bodri, a bölcs apuka, Luna, a gondoskodó anyuka, és három játékos kölyök – Pici, Folti és Csilla.
Ők nem ugatással, hanem szavakkal is beszéltek egymással, így minden napjuk tele volt nevetéssel, mesével és apró titkokkal.
– Jó reggelt, család! – köszönt minden reggel Bodri, amikor a nap besütött az ablakon.
– Mit játsszunk ma? – ugrándozott Pici.
– Nézzük meg a rétet! – kiáltotta Folti.
– Inkább virágot szeretnék szedni! – csilingelte Csilla.
Luna mosolyogva csitította őket:
– Mindent megtehetünk, ha együtt maradunk.
A család együtt indult a rétre. A fű harmatosan csillogott, a pillangók körbe-körbe repkedtek.
– Nézd, anya, itt egy katicabogár! – mutatta Folti.
– Én találtam egy szöcskét! – ugrált Pici.
Csilla pedig egy apró sárga virágot szakított le, és így szólt:
– Ez olyan szép, mint a mosolyod, anya.
Luna meghatódva megsimogatta. Bodri közben figyelte az eget, és megjegyezte:
– Halljátok a madarakat? Mintha ők is velünk beszélgetnének.
A család egy pillanatra csendben maradt, és együtt hallgatták a természet hangját.
Ahogy délután a tóhoz értek, a kölykök nagyokat nevettek.
– Nézzétek, ott vagyunk a vízben is! – kiáltotta Folti, amikor meglátta a tükörképüket.
– Ez olyan, mintha lenne egy másik családunk odalent – mondta elgondolkodva Csilla.
– De ők is mi vagyunk – felelte Bodri. – Bárhol is vagyunk, ha együtt maradunk, mindig otthon vagyunk.
A kölykök összebújtak, és a család boldogan pihent a tó partján.
Amikor a nap lassan lebukott, a család hazafelé indult. A kicsik fáradtan, de boldogan ballagtak, Luna terelgette őket, Bodri pedig régi történeteket mesélt.
Otthon a kis házban mindenki a helyére feküdt. Csilla halkan megszólalt:
– Szeretem, hogy mindig együtt vagyunk.
– És mi szeretünk téged – felelte Luna.
– Ez a legnagyobb ajándék – tette hozzá Bodri, majd az egész család békésen álomba szenderült.
A levél lassan eltűnt Balázs kezéből. A fiú a Mesefára nézett, és elmosolyodott.
– Szóval egy kutyacsalád nemcsak játszik, hanem minden napjukat átszövi a szeretet és az összetartozás.
A Mesefa lombjai bólogattak, mintha csak azt mondták volna:
„Az otthon nem a házban van, hanem a szívek összekapaszkodásában.”
