Egyszer volt, hol nem volt, a távoli óceán mélyén élt egy hatalmas, lenyűgöző kék bálna, akit Marnak hívtak. Mar híres volt bölcsességéről és különleges képességéről: ő őrizte az óceán énekét, azt a láthatatlan dallamot, amely harmóniát teremtett a víz alatti világ minden lakója között.
Az óceán éneke nem csak szép volt, hanem létfontosságú is. Amikor az ének szólt, a halrajok együtt úsztak, a delfinek játszottak, és még a cápák is nyugodtan cirkáltak. Az ének nélkül azonban káosz tört ki. Egy napon a dallam hirtelen megszakadt, és az egész óceán nyugtalanná vált.
Balázs, aki a Mesefa alatt ült, a varázslatos könyvből hallgatta a történetet. A könyv aranyszínű fénnyel ragyogott, miközben a mesélő hang elmesélte Mar kalandját.
Mar a korallzátony felé indult, hogy kiderítse, mi történt. A színes halak ijedten bújtak el a korallok között, és a zátony lakói remegve mesélték, hogy a távoli tengeri árokból furcsa zajok hallatszanak. Mar tudta, hogy a tengeri árok veszélyes hely, de nem habozott.
Útközben egy csapat kis teknőssel találkozott, akik elvesztették az anyjukat. „Ne féljetek, segítek nektek hazatalálni” – mondta Mar, és lassan vezetni kezdte őket a biztonságot nyújtó sekély vizek felé. Amikor a kis teknősök elérték a családjukat, hálásan integettek, és egy idős teknős így szólt: „Mar, a távoli roncsból jön a zaj. Légy óvatos, ott sötét titkok rejtőznek.”
Mar bátor volt, de a szívében érezte, hogy a feladat nem lesz egyszerű. Az árokhoz közeledve a víz egyre hidegebb és sötétebb lett. Itt találkozott egy nagy rájával, aki egy helyben körözött.
„Nem tudok tovább úszni” – panaszkodott a rája. „A zaj teljesen megzavarta az irányérzékemet.”
Mar lágy, mély hangon egy nyugtató dallamot énekelt, amely segített a rájának újra tájékozódni. „Köszönöm, Mar” – mondta a rája. „A zaj valóban onnan jön, de van ott egy régi halászháló is, amelybe sok kis lény beleragadt.”
Amikor Mar elérte a roncsot, meglátta a hatalmas hajót, amely a tengerfenéken feküdt. Az áramlatok ide-oda sodorták a hajó törött részeit, és a zaj azonnal megszűnt volna, ha a roncsot egy stabil helyre lehetett volna vinni. De a hálóba ragadt lények először is segítségre szorultak.
Mar erős farkával óvatosan meglazította a hálót, és kiszabadította a fogságba esett rákokat és halakat. Ezután teljes erejét összpontosította, és lassan eltolta a roncsot egy mélyebb, csendesebb helyre, ahol az áramlatok már nem érhették el.
Amint Mar a helyére tolta a roncsot, az óceán ismét elcsendesedett, majd felcsendült az ének. A halak újra harmonikusan úsztak, a delfinek nevetve ugrottak a hullámok fölé, és a korallzátonyok lakói táncra perdültek.
Balázs, aki végighallgatta Mar történetét, megértette, hogy a bölcsesség és az együttérzés olyan erények, amelyek nemcsak a nehéz helyzetek megoldásában segítenek, hanem harmóniát is teremtenek a körülöttünk lévő világban.
Itt a vége, fuss el véle, ha nem hiszed, járj utána!
