Egy forró nyári napon Balázs a Mesefa tövében feküdt, és a tavat nézte. A vízen békák kuruttyoltak, a nád között tücskök ciripeltek. A fiú csak bámulta a távolban sétáló madarakat. Egyszer csak valami szokatlan villant meg a fényben – egy rózsaszín toll, mintha egy madár suhintott volna el az ágon.
– Az ott egy flamingó volt? – kérdezte hangosan.
Ahogy ezt kimondta, a Mesefa ágai halkan zizegni kezdtek, és egy hosszú, enyhén rózsaszín levél hullott Balázs ölébe. A fiú óvatosan szétnyitotta – és a mese máris életre kelt benne.
Messze délen, egy sekély, sós vízű tavacska partján élt egy fiatal flamingó, Bántó.
Nem azért hívták így, mert bántott volna valakit – sőt. Ő volt az egyik legcsendesebb, legkedvesebb flamingó. De gyakran érezte úgy, hogy „kilóg a sorból”.
– Miért kell ilyen furcsa pózban egy lábon állnunk? – kérdezte gyakran.
– Miért vagyunk ilyen rózsaszínűek? Nem túl feltűnő?
– Miért nem tudunk olyanok lenni, mint a többi madár?
A többiek nevetve legyintettek:
– Azért, mert flamingók vagyunk!
De ez nem nyugtatta meg Bántót. Egy nap elhatározta, hogy kideríti, miért is ilyen, amilyen.
Elsőként egy pelikánt keresett fel, aki a tó túlpartján fészkelt.
– Pelikán bácsi, te már sok mindent láttál. Miért vagyunk mi ilyen furcsák?
A pelikán elmosolyodott:
– Tudod, a flamingók színe nem véletlen.
Ti olyan apró rákokat és algákat esztek, amikben karotinoid nevű festékanyag van – ettől lesz a tollatok rózsaszín vagy narancsos.
Ha nem ezt ennéd, szürke lennél, mint a fiókák.
– Tehát… amit megeszek, az fest be engem?
– Így van – bólintott a pelikán. – A flamingó belülről válik színessé.
Bántó ezen sokáig elgondolkodott.
Másnap egy teknőst talált a parton, aki a sekély vízben pihent.
– És az egy lábon állás? Az csak valami trükk?
A teknős nevetett.
– Egyáltalán nem. Gondolj csak bele: ti madarak sok időt töltötök a vízben, ami néha hideg lehet.
A lábatokon keresztül sok hőt veszíthetnétek – ha felhúzzátok az egyiket, megtartjátok a meleget.
– Szóval ez nem is butaság, hanem… életmentő szokás?
– Pontosan – bólintott a teknős.
Bántó ezután a csőréről is érdeklődött.
– Miért olyan furcsa a csőrünk? Miért „szűrögetünk” vele?
Egy bölcs kormorán így felelt:
– Azért, mert szűrőcsőröd van, ami segít kiszűrni a vízből az apró élőlényeket – rákokat, algákat.
Ez egy különleges képesség, amit kevés madár tud utánad csinálni.
Bántó egyre csak ámult.
– Tehát minden furcsaságom… valójában különlegesség?
– Igen – mondta a kormorán. – A természet soha nem téved. Ha valamire képes vagy, annak oka van.
Este Bántó visszarepült a többiekhez.
A hold már a víztükör fölé kúszott, és a flamingók egy lábon állva pihentek, tollukat csinosították vagy csak csendben figyeltek.
Bántó megállt, és először életében nem akart máshogy kinézni.
Nem akart rejtőzni. Nem akart „normális” lenni.
Csak flamingó akart lenni.
Balázs becsukta a levelet, és elmosolyodott.
– Lehet, hogy furának tűnik másnak, amit valaki csinál. De ha megértjük, miért… lehet, hogy pont abban rejlik az értéke.
A tó felett ekkor újra elsuhant egy rózsaszín árnyék. Talán Bántó volt az, aki most már büszkén emelte magasra a fejét.
Tanulság:
- A flamingók nem születnek rózsaszínnek, hanem a táplálékuk színezi be a tollukat.
- Az egy lábon állás segít megőrizni a testhőt a vízben.
- A csőrük különleges szűrőként működik, így képesek kiszedni a vízből az apró élőlényeket.
- Amit elsőre furcsának látunk, az sokszor éppen egy okos, természetes megoldás.
- Aki kilóg, az lehet, hogy épp valami fontosra hívja fel a figyelmet.
Itt a vége, fuss el véle.
